Elismeréseket vehettek át
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományából összesen 155 kollégát jutalmaztak a bevándorlás okozta válsághelyzet során végzett munkájuk elismeréséül.

Magyarország Kormánya a 2015. évi tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelése során jelentős többletfeladatot ellátó, a határtérségben közreműködő, fokozott igénybevételnek kitett belügyi dolgozók részére a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kijelölt üdülőkben rekreációs jellegű pihenést biztosított.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományából - a 2015. november 26-án megrendezett ünnepélyes állománygyűléseken - 155 kolléga vehette át állományilletékes parancsnokától azokat az üdülési utalványokat, melyek lehetőséget teremtenek arra, hogy családjuk köréreben pihenjék ki az elmúlt időszakban végzett munkát.
A megyei rendőr-főkapitányságon Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok Úr köszöntőjében elismerését és köszönetét fejezte ki azoknak a kollégáknak és családtagjaiknak, akik az elmúlt hónapokban a bevándorlás okozta fokozott munkaterhek mellett végezték el feladataikat.