Érj oda! Érj haza!
Idén eddig 24 motoros vesztette életét hazánk útjain. A két keréken közlekedők védtelenebbek, ezért még inkább be kell tartaniuk a rájuk vonatkozó szabályokat!
Az előző év hasonló időszakához viszonyítva sajnos nőtt azoknak a száma, akik motoros balesetben vesztették életüket. Az eddig történt 24 balesetet tekintve 9 esetben volt okozó a motorkerékpár vezetője, míg 16 esetben csupán részese volt a tragikus kimenetelű ütközésnek.
Ez jól tükrözi azt is, hogy a személyautót, mezőgazdasági vontatót vezetőknek is fokozottabban kell figyelniük mind az autópályákon, mind az alsóbbrendű utakon.
Fontos, hogy minden járművezető betartsa az elsőbbségi, előzési és kanyarodási szabályokat, járműve sebességét pedig az út- és látási viszonyoknak megfelelően válassza meg!
Ne becsüljük túl sem magunk, sem a jármű képességeit! Határainkat ne a közúton feszegessük!
Motorosok esetében nem csak elengedhetetlen, de kötelező a megfelelő védőfelszerelés használata! Nem elég a bukósisakot a fejünkre tenni, ahhoz hogy megvédjen, be is kell kapcsolni azt! Ez nem csak a sérülések súlyosságát és mértékét csökkenti, de javítja a láthatóságot és a kényelmet is.