Évértékelő a Tapolcai Rendőrkapitányságon

2014. 02. 26., sze - 12:05
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 2013. évi munkáját értékelő ünnepélyes állománygyűlését 2014. február 25-én tartotta meg a Tapolcai Rendőrkapitányság.

Az eseményen jelen volt Anda György r. ezredes, a Veszprém megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, , Molnárné dr. Csurgó Ágnes, a Tapolcai Járási Ügyészség vezető ügyésze, dr. Vidosa Noémi, a Tapolcai Járásbíróság elnöke, Benczik Zsolt, a Tapolcai Járási Hivatal vezetője, valamint a Tapolcai Rendőrkapitányság parancsnoki és személyi állománya.

Az évértékelő értekezlet Rausz István r. alezredes rendőrkapitány beszámolójával kezdődött, melyben értékelte a Tapolcai Rendőrkapitányság 2013. évi tevékenységét. Beszédében hangsúlyozta, azon túl, hogy a kapitányság 55 település közbiztonságáért felelős, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a bűncselekmények számának csökkentésében.A 2013-ra kitűzött feladatokat maradéktalanul végrehajtották, az eredményes nyomozások hozzájárultak a lakosság szubjektív biztonságérzetének fokozásához. A nyári idegenforgalmi szezonban is csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. Közterületen kevesebb jogsértés történt, amely a hatékony felderítésnek és a társszervekkel történő együttműködésnek is köszönhető. A közúti közlekedési balesetek száma is csökkent. Sajnálatos módon azonban 2013-ban az előző évhez képest több halálos kimenetelű baleset következett be.  

A tapolcai rendőrkapitány ezt követően meghatározta a 2014. év feladatait, melyek közt a közterületi szolgálat fokozása (különösen tekintettel a gyalogos járőrszolgálatra), a balesetek számának visszaszorítása, hatékony bűn- és baleset-megelőzési programok szerepelnek.

Anda György r. ezredes megköszönte a Tapolcai Rendőrkapitányság minden egyes tagjának a 2013-ban végzett áldozatos, becsületes munkáját. Néhány statisztikai adat tükrében értékelte a kapitányság teljesítményét, és megállapította, hogy a Tapolcai Rendőrkapitányság ott van Veszprém megye meghatározó kapitányságai közt.

Az ünnepélyes állománygyűlés zárásaként a januárban végzett kimagasló szakmai teljesítményéért Ács István r. főtörzsőrmester és Szalai Csaba r. törzsőrmester elismerésben részesült.


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.

 

Segítsen ha látta a balesetet!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010/1066/2025. bü. számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Tartozásból tettlegesség: rablás miatt őrizetben

Egy bajai férfi nemcsak hogy nem fizette vissza a tartozását, de dulakodásba is keveredett a hitelezőjével. A vita rablásba torkollott – a rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.