Fókuszban az emberkereskedelem elleni küzdelem

2019. 05. 22., sze - 08:31
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A témában érintett szervezetek szakemberei tartottak megbeszélést Győrben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya - az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálásával - szakmai kerekasztal megbeszélést tartott, az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében, 2019. május 21-én Győrben.

A rendezvényen - többek között - az Országos Rendőr-főkapitányság szakembere mutatta be, a rendőrségnek az emberkereskedelem visszaszorítása megelőzése érdekében végrehajtott programjait, eddig elért eredményeit. A résztvevők esetmegbeszéléseket folytattak és egyeztették a további közös feladatokat. A megbeszélésen a rendőrség mellett megjelentek a bíróság, az ügyészség, az idegenrendészeti hatóság, a kormányhivatal, önkormányzatok, gyermekvédelmi intézetek és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői is.

A program célja az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében történő együttműködés és kommunikáció élénkítése mellett, az emberkereskedelem áldozatainak segítését célzó mechanizmus megyei szintű megvalósítása az érintett szervezetek részvételével.

 Az áldozattá válás megelőzése érdekében a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei az alábbiakat tanácsolják:

·        Ne higgyen a túlságosan csábító ajánlatoknak, csakis megbízható és ellenőrizhető állásajánlatokra jelentkezzen!

·        Mielőtt igent mondana egy külföldi állásajánlatra, előtte szerezzen be információkat a munkaadóról, és a várható munkakörülményekről!

·        Nyelvtudás nélkül semmiképpen ne vállaljon el külföldi munkalehetőséget!

·        Gyanakodjon, ha egy külföldi munkalehetőségről szóló hirdetésben könnyű vagy erotikus munkát ígérnek, és nem elvárás sem a nyelvtudás, sem a szaktudás!

·        Legyen mindig Önnél a magyar nagykövetségek, konzulátusok és a rendőrségnek a telefonszáma, továbbá azon segítő szervezetek elérhetősége is, ahová baj esetén fordulhat!

·        Hozzátartozójának hagyjon otthon fénymásolatot az útleveléről, személyi igazolványáról, valamint egy nem túl régi fotót magáról!

 ·        Mindig tartsa magánál személyes iratait! Amennyiben hivatalos ügyeinek intézésébe más személyt is bevon, iratait ne adja át neki, az ügyintézésnél Ön is személyesen legyen jelen!

·        Mindig tartalékoljon annyi pénzt, amennyiből haza tud utazni, és ne engedje, hogy anyagi függőségben és kiszolgáltatottságban tartsák!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Nyomozók hallgatták ki az álrendőr-csalót

Rendőr-sztorival csalt ki közel 20 millió forintot egy magát rendőrnek kiadó csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

A körözéseket nem takarták el a lomok

A lomtalanítás zavartalanságának biztosítása során szúrták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrjárőrei azt a férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.