Ismét remekeltek kollégáink

2020. 07. 07., k - 10:50
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az UTT126 Ultra Tisza-tó futóversenyen nyújtottak remek teljesítményt a Tolna megyében szolgáló munkatársaink.

Negyedik alkalommal szervezték meg 2020. július 5-én az UTT-126, Tisza-tót megkerülő 126 kilométeres futóversenyt. A távot egyedül vagy csapatban, de akár kerékpárral is meg lehetett tenni a vállalkozókedvűeknek. A versenyre 339 – különböző összetételű – csapat és 303 egyéni versenyző nevezett.

Az Ultrabalaton kistestvéreként is emlegetett versenyen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon szolgálatot teljesítő munkatársaink is részt vettek. Az ország rendőreiből verbúválódott Szolgálati agarak nevű csapat két alapembere Kovács Krisztián rendőr hadnagy, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vizsgálója és Noé Attila rendőr törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság balesetvizsgálója. A fiúk – ahol elindulnak – csaknem minden versenyt megnyernek a Szolgálati agarakkal. Ez történt a Tisza-tavi megmérettetésen is. Ezúttal nagy csatában győzték le a második helyezettet úgy, hogy a 126 kilométeres távot 7 óra 41 perc 11 másodperc alatt tették meg.  

kép
A képen a győztes csapat két Tolna megyei tagja (balra) Kovács Krisztián, (jobbra) Noé Attila

A tisztán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaiól álló csapat „Úgynézki Igen” néven nevezett a versenyre. Kollégáink 5-10 fős férfi kategóriában indultak, annak ellenére, hogy a csapat csaknem fele nő volt. A Tolna megyei csapat 11 óra 30 perc 23 másodperc alatt sikeresen teljesítette a 126 kilométeres távot, ezzel 26. helyen végeztek abban a kategóriában, amit a Szolgálati agarak megnyertek.

kép
A képen balról jobbra: Brachamer Zsuzsanna, (felül) Mészáros Zoltán, Takács Péter, Bodnár Csilla, Bódog Ildikó, (ülnek balról jobbra: Máté Csaba, Elmer Márk, Huszti Gábor)

A megmérettetésen ismét emberfeletti teljesítményt nyújtott Prantner Gábor, a Paksi Rendőrkapitányság munkavállalója, aki egyedül vágott neki a 127,65 kilométeres távolságnak a rekkenő hőségben. Kollégánk, kedvese biciklis kísérete mellett, 13 óra 51 perc 13 másodperc alatt ért célba, ezúttal is feszegetve teljesítőképességének határait.

kép
A képen Prantner Gábor és kedvese, Edit

Valamennyi kollégánknak és segítőiknek gratulálunk a remek teljesítményhez!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.