Konzultációs fórumok Komárom-Esztergom megyében

2020. 02. 20., cs - 08:23
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese és a rendőrkapitányságok vezetői a járások polgármestereivel találkoztak, hogy értékeljék a közrend és a közbiztonság helyzetét.

Az Esztergomi, a Komáromi és az Oroszlányi Rendőrkapitányság adott otthont a 2020. február hónapan megtartott Konzultációs Fórumoknak. A megbeszéléseken jelen volt Milus Gábor rendőr ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese is, aki a 2020. év céljairól, feladatairól tájékoztatta a megjelenteket. Az egyeztetéseken a településvezetőkkel, a polgárőrökkel és a közterület-felügyelőkkel közösen áttekintették a közrend és a közbiztonság helyzetét, valamint megbeszélték a felmerülő aktuális kérdéseket.

A rendőrség vezetői a fórumokon a bűncselekmények megelőzése és a balesetek számának a csökkentése érdekében összefogásra kérte a rendőrséggel már régóta együttműködő szervezetek képviselőit és megköszönték a támogatásukat. 


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.