Közlekedés- és közbiztonsági nap Kiskunhalason

2016. 09. 15., cs - 17:12
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több, mint ezer gyermek vett részt a színes programokkal teli egész napos rendezvényen.

A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2016. szeptember 14-én tartotta meg, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közreműködésével szervezett közlekedés- és közbiztonsági napot Kiskunhalason.

 

A rendezvényt Arató László r. ezredes, rendészeti megyei rendőrfőkapitány-helyettes, megyei balesetmegelőzési bizottság elnöke nyitotta meg a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskolában, ahol Farkas Dániel, a város alpolgármestere is köszöntötte a gyerekeket.

 

A nyílt napon résztvevő több, mint ezer gyermek többórás, 24 forgószínpadszerűen kialakított helyszínen vett részt az iskola területén.

A mentő-, tűzoltó-, rendőrjárművek, hadi és fegyverzeti kiállítási eszközök bemutatója mellett vetélkedők, szórakoztató programok, motorszimulátor, kerékpáros ügyességi pálya várta az érdeklődőket. Megismerhették és kipróbálhatták a szolgálati járműveket és azokat a felszereléseket, amiket a rendőrök a szolgálatuk során használnak.

 

Az iskolások a felejthetetlen élmények mellett a nap zárásaként a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány jóvoltából nagy örömmel vették át az ajándékként kapott kerékpárokat, sporteszközöket, könyveket. Továbbá az első két helyezett csapat tagjait éremmel jutalmazták.


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.