Közös munka

2014. 11. 21., p - 08:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jánossomorja területén a helyi polgárőrség segíti az egyenruhások munkáját.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Jánossomorjai Rendőrőrsének beosztottjai hetente több alkalommal látnak el közös szolgálatot a helyi 26 főből álló Polgárőr Egyesület tagjaival.

A közös munka nem csak a város belterületére terjed ki, hanem kiemelt figyelmet fordítanak a „peremkerületre” és a külterületek biztonságára.

A járőrök a polgárőrökkel együtt visszatérően ellenőrzik a magyar-osztrák „zöldhatárt” és már többször intézkedtek a tiltott határátlépőkkel szemben is.

Felkészülten és „otthonosan” mozognak a Hanságnagyerdő, Hansági-főcsatorna, Madárerdő horgásztó környékén. A mezőőrökkel, vadászokkal, halőrökkel folyamatosan kapcsolatot tartanak és az esetlegesen előforduló szabálysértéseket, bűncselekményeket elemzik valamint a megelőzésekről is gondoskodnak.


Hírfolyam

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.

 

Jelentkezzen, ha felismeri!

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kerékpárlopás gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit.

 

Riasztólövés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves férfival szemben.