Leendő nyomozók képzése Orosházán

2014. 12. 08., h - 12:28
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két megye 30 rendőre vesz részt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola bűnügyi szaktanfolyamán.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolával együttműködve újabb szakmai programot szervezett. A 2014 áprilisában zárult körzeti megbízotti szaktanfolyam után leendő nyomozók képzése kezdődött 2014. december 8-án Orosházán. A bűnügyi szaktanfolyamon 30 rendőr vesz részt, közülük 18-an Békés megyében, 12-en Hajdú-Bihar megyében teljesítenek szolgálatot. A jelenleg többek között járőr, körzeti megbízott, járőrvezető beosztású hivatásosok az elméleti előadásokat követően szolgálati helyükön töltik a gyakorlati időt. A képzés nyitónapján dr. Bardócz Csaba r. ezredes, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola igazgatója köszöntötte a tanfolyam résztvevőit, majd dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szólt a képzés fontosságáról, az új, korszerű ismeretek megszerzésének szükségességéről. A tanfolyam előadásainak többségét a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának szakemberei tartják. Az igazgatóság vezetője, dr. Kis Péter r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes tájékoztatta a résztvevőket a nyomozói szakképesítés megszerzésének feltételeiről, a képzés tematikájáról.  A 30 rendőr 2015 januárjában vizsgabizottság előtt ad majd számot a bűnügyi szaktanfolyamon megszerzett tudásáról, gyakorlati felkészültségéről.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.