Lelki Nap

2014. 12. 16., k - 13:45
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immáron negyedik alkalommal adott otthont a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az adventi ökumenikus lelki napnak.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az együttműködő egyházak részvételével rendezte meg 2014. december 16-án az ökumenikus lelki napot, hogy az állomány tagjai Karácsony közeledtével méltóképpen hangolódhassanak az ünnepre.

Az eseményt személyes jelenlétével tisztelte meg Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Juhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye főjegyzője, Cserháti Sándor, a Szegedi Evangélikus Gyülekezet lelkésze, valamint Balogh Barnabás, a Szegedi Babtista Gyülekezet lelkipásztora.

A rendezvényen a Csongrádi Református Egyházmegye főjegyzője jutalomban részesítette Papp Zoltán r. törzszászlóst, a Röszkei Rendőrőrs körzeti megbízottját, aki a közelmúltban, az egyik röszkei egyházi épület sérelmére elkövetett lopás és rongálás bűncselekmények felderítésében nyújtott segítséget.

A lelki napon Tóthné Zombori Györgyi népdalénekes, néptáncos, valamint Noé Veronika adott ünnepi koncertet, továbbá rendőrök és egyházi személyek osztották meg a jelenlévőkkel gondolataikat, személyes élményeiket a vallásról a rendőri hivatás tükrében.

A rendezvényt közös ima zárta.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.