Megújult épületben a Veszprémi Rendőrkapitányság

2016. 01. 21., cs - 12:30
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ünnepélyes keretek között zárták le 2016. január 21–én a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon az épület energetikai korszerűsítését célzó KEOP-5.6.0/12-2014-0004 pályázatot.

Az "Épületenergia korszerűsítés Veszprém, Rendőrkapitányság" című pályázat 2014. október 13-án indult és összesen 404 628 521 forint támogatás felhasználásával valósult meg.

Anda György rendőr ezredes, a VMRFK rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese köszöntőjében elmondta, hatékonyabb energiafelhasználású és ez által költséghatékonyabb épületben dolgozhatnak Veszprémben a rendőrség dolgozói. Mindemellett a város is impozáns épületet kapott az energetikai korszerűsítés során felújított rendőrséggel.

A projektet lezáró rendezvényen a pályázat megvalósításának egyes fázisaiban együttműködő partnerek vettek részt. A projekt megvalósításának lépcsőfokait Halász Péter, a VMRFK gazdasági igazgatója mutatta be: Az 1480 négyzetméter pirogránit burkolat bontását követően a főépület és a melléképületek fő tömege 12 centiméter vastagságú homlokzati hőszigetelést kapott, összesen mintegy 2174 négyzetméter nagyságban. A főépületet körülvevő lepényépület ásványgyapot lemez szigetelése 210 négyzetméter felületen történt meg. A beruházás során beépítettek 211 darab műanyag homlokzati nyílászárót. A főépület lapos tetejének csapadékvíz elleni szigetelése 1721 négyzetméter felületnagyságban, illetve annak hőszigetelése 15 centiméter vastagságban került kivitelezésre. A gépészeti felújítás keretén belül, összesen 8 darab 100 Kw-os, illetve 1 darab 80 Kw-os kondenzációs gázkazán, ehhez kapcsolódóan összesen 11 darab strangszabályzó szelep, továbbá összesen 371 darab termosztatikus radiátorszelep beszerzése és üzembe helyezése történt meg. Az udvari melléképületek energetikai felújítása során összesen 722,7 négyzetméter homlokzati hőszigetelő rendszer, valamint 41 darab műanyag homlokzati nyílászáró beépítése történt meg. A melléképületek esetében 1241 négyzetméter lapos tető csapadékvíz elleni szigetelése készült el, 16 cm vastagságú hőszigetelés beépítésével.

Hozzászólásában Némedi Lajos, Veszprém Megyei Jogú Város alpolgármestere méltatta a beruházást, majd Rónaszéki Éva rendőr ezredes, az ORFK Műszaki Főosztályának vezetője gratulált a sikeresen végrehajtott projekthez. Végezetül dr. Ipsits Csaba rendőr ezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője fejezte ki örömét, hogy az energetikai beruházásnak köszönhetően komfortosabb környezetben történhet a munkavégzés.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Zavartalan utazás

A budapesti rendőrök a békásmegyeri HÉV vonalát ellenőrizték.

 

Részrehajlás nélkül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja a Mérce és a Magyar Jelen állításait.

 

Fokozott rendőri jelenlét

Hétvégén Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzések várhatóak.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.