Megvannak a legjobbak
Kihirdették a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat által kiírt plakátpályázat győzteseit.

Idén harmadik alkalommal hirdette meg a két együttműködő szervezet a gyermekek művészeti fejlődése érdekében a pályázatát. 2022-ben az alsó- és felső tagozatos diákok szabadon választott – őket foglalkoztató – témában készíthették el alkotásaikat. A néhány hét alatt, amíg a tanulóknak lehetőségük volt a pályaműveket elkészíteni, csaknem 300 alkotás érkezett. A pályaművek számos témát feldolgoztak. Köztük a háborút, az internetes zaklatást, a közlekedést és a rasszizmust is.
A beérkezett rajzok, plakátok közül öttagú bizottság – Huszárik Imre, a Garay János Gimnázium igazgatóhelyettese, rajztanár vezetésével – választotta ki azt a 14 pályaművet, amelyek díjazásban részesültek. Az alsós és felső tagozatosok között a három-három helyezetten túl nyolc alkotást különdíjjal jutalmaztak a szervezők.
A pályázat eredményhirdetését 2022. december 22-én tartották meg Szekszárdon, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. A rendezvényen a rendőrség Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoport tagjain – Orsós Zoltán őrnagy, Bőhm Rita őrnagy és Komlósiné Kiss Anett őrnagy – kívül jelen volt Orbán Attila a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke és az Országos-, valamint a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat több képviselője, Pongó Ignác, Orsós István, Balogh László és László József, akik mindannyian különdíjakat adtak át a gyerekeknek.
A megye számos pontjáról Gyulajtól, Iregszemcsén, Értényen, Pálfán és Faddon keresztül Bikácson és Bogyiszlón át Bátáig érkeztek diákok. A nagy sikerű díjátadón a szervezőknek minden díjazott arcára sikerült mosolyt csalni. Mindannyian értékes ajándékokkal térhettek haza.

A pályázat díjazottjai:
Alsó tagozat
- Csáki István Gyulaj
- Stocker Soma – Orsós Imre Fadd
- Kutasi Dorina Iregszemcse
Különdíjas Cooper Bence Őcsény
Felső tagozat
- Jaksa Zsombor Bikács
- Kohl Hanna Pálfa
- Szalai Regina Simontornya
Különdíjasok: Orsós Laura Bogyiszló
Orsós Edina Gyulaj
Lukács Laura Báta
Nagy Virág Ilona Báta
Kovács Lilla Erika és Szücs Dorina Pálfa
Orsós Mercédesz Értény
Kaszanov Krisztián Pálfa
