Megyei polgárőr nap Bogácson

2022. 08. 06., szo - 14:33
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei polgárőrök idén már 21. alkalommal gyűltek össze, ünnepeltek, továbbá emlékeztek meg az összefogásról, a közösség érdekében végzett önzetlen áldozatvállalásról, illetve ismerték el a kimagasló szolgálatot és az azt támogatókat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség 2022. augusztus 6-án tartotta meg Bogácson a nagy érdeklődés övezte megyei polgárőr napot.

A rendezvényen számos rendvédelmi és állami vezető is megjelent, - akik köszöntötték a szövetség tagjait - mások mellett Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy a Belügyminisztérium Rendészeti Államtitkárság Rendészeti Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke, Czinege László r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.

Az ünnepi rendezvényen számos polgárőr kapott elismerést, de mellettük több olyan a szövetséggel szervesen együttműködő társszerv tagja, vezetője is kapott kitüntetést, akik kimagaslóan támogatják a polgárőr mozgalmat.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőrök oktatásában, továbbképzésében és az együttműködésben nyújtott közreműködéséért Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozat kitüntetésben részesítette Bodnár István Tamás c. r. főtörzszászlóst, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletesét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöksége a megyei polgárőr mozgalomért végzett kimagaslóan eredményesen és kiváló tevékenykedéséért „Szatmári Gyula emlékplakett” kitüntetést adományozott mások mellett Szerencsi Árpád r. alezredesnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesének.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöksége a szervezetben végzett magas színvonalú munkája, a társzervek közötti harmonikus működés elősegítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Települések Közbiztonságáért plakett” kitüntetésben részesítette Veres Róbert c. r. törzszászlóst, a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozóját, a Hernádnémeti Polgárőr Egyesület elnökét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöksége a polgárőrségben hosszú ideje végzett kiemelkedő szolgálatának elismeréseként „Kiemelkedő Polgárőr Tevékenységért plakett” kitüntetésben részesítette Egri Henriettát, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság - Szikszó, Móricz Zsigmond Általános Iskolában szolgálatot teljesítő - iskolaőrét, a Szikszó Polgárőr Egyesület tagját.

Czinege László r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrség és a polgárőrség kiemelkedő együttműködése érdekében végzett munkájukért dicséretben és tárgyjutalomban részesítette:

  • Nagy Sándor polgármester urat, a Tiboldaróci Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Kazai József urat, a Hejőbábai Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Tóth Tamás urat, a Harica Völgye Polgárőr és Természetvédelmi Egyesület elnökét.

Az ünnepi rendezvényt lovasbemutató, könnyűzenei műsorok, vetélkedők színesítették.

A polgárőr napon a rendőrség munkatársai a helyszínen tájékoztatták a szerződéses határvadász képzés iránt érdeklődőket és felvilágosítást adtak a jelentkezési feltételekről, a felvételi eljárásról, és a várható szolgálati feladatellátásról.

A jelentkezési egységcsomag és bővebb tájékoztatás az új jogviszony tartalmáról és a jelentkezés feltételeiről az alábbi linken érhető el:

https://www.police.hu/szerzodeses-hatarvadasz-kepzes

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bogyó újra otthon

A szikszói rendőrök visszaadták az eltulajdonított kutyust a gazdájának.

 

Lopott és rabolt

Emelte a tétet az a tiszaburai férfi, aki eleinte csak alkalmi lopásokat, később már rablást követett el. A karcagi rendőrök őrizetbe vették.

 

Lezárt akta: tányéros kenyértörés

Nem kapta vissza lemondott szállásának díját, ezért először „rabul ejtette” vendéglátója kerékpárját, majd 80 tányérját zúzta apró darabokra az a 40 éves zalaszentgróti nő, aki ellen rongálás miatt nyomoztak a ceglédi rendőrök.