Nem kell fizetnie a nagymamának

2022. 09. 21., sze - 18:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Unokája fuldoklott a kocsiban, ezért megállt az autópálya leállósávján. Első fokon közigazgatási bírságot kapott, amit Budapest rendőrfőkapitánya megsemmisített.

Budapest rendőrfőkapitánya, mint másodfokon eljáró hatóság megsemmisítette az első fokon eljáró hatóság közigazgatási bírság kiszabásáról rendelkező határozatát, amit azért szabtak ki egy gépkocsivezetőre, mert 2022. július 1-jén a Balaton felől a főváros felé tartva szabálytalanul megállt az M7-es autópálya leállósávjában. Az idős asszony fellebbezéséből kiderült, hogy azért húzódott félre, mert a hátsó ülésen utazó egyik unokája fuldokolni kezdett. Bár a KRESZ előírásai csak kivételes esetben engedik meg a leállósáv igénybevételét ­– és a jogszabály még a rosszullétet sem sorolja ide – Budapest rendőrfőkapitánya az eset összes körülményét figyelembe véve megszüntette a közigazgatási hatósági eljárást, egyben elrendelte a fellebbezési illeték visszatérítését is.

Az erről szóló határozatot dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy 2022. szeptember 20-án dr. Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes jelenlétében személyesen adta át a nagymamának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Párban jártak lopni

Közel tíz nap alatt több házból is lopott egy nő és egy férfi Orosházán. A nyomozók őrizetbe vették őket.

 

NE kockáztasson!

Két nap alatt két közlekedési baleset történt ittas járművezetők miatt Hajdú-Bihar megyében. Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy egyik esetben sem történt tragédia.

 

Éber járőrök

Mezőkövesdi rendőrök észlelték, hogy tűz keletkezett egy helyi családi házban. Gyors intézkedésüknek köszönhetően nem történt tragédia.