Nyílt nap diákoknak

2014. 12. 06., szo - 08:18
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyílt napot szervezett a rendőri pálya iránt érdeklődő fiataloknak 2014. december 5-én.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon az országos toborzás részeként megszervezett nyílt napon több mint hatvan szakközépiskolás vett részt. A végzős diákokat Dr. Bánhalmi Zsolt rendőr ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes köszöntötte. A vezető a rendőri hivatás szépségeiről és nehézségeiről tartott rövid ismertetőt, olykor saját rendőri életútját példaként felhozva. A fiatalok a köszöntés után a rendészeti szakközépiskolába való bejutás követelményeiről, a fizikai és pszichikai alkalmasságról, a rendőri karrierről hallhattak széleskörű tájékoztatást, majd a közrendvédelmi és bűnügyi szolgálati ágak munkájáról láthattak szemléletes ismertetőt. Személyesen látogathatták meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját, végül a Rendészeti Igazgatóságon láthattak egy igen érdekes intézkedéstaktikai és fegyverzet technikai bemutatót. A diákok minden kérdésükre választ kaptak, ami a tapasztalataik alapján a rendőri pályáról megfogalmazódott bennük.

A látványos toborzással a szervezők célja az volt, hogy minél több pályakezdő fiatal válassza a rendőri hivatást az iskola befejeztével.


Hírfolyam

 

Segítsen ha látta a balesetet!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010/1066/2025. bü. számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Tartozásból tettlegesség: rablás miatt őrizetben

Egy bajai férfi nemcsak hogy nem fizette vissza a tartozását, de dulakodásba is keveredett a hitelezőjével. A vita rablásba torkollott – a rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.