Pályaorientáció Tamásiban

2024. 02. 06., k - 10:32
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalok beszélgethettek az egyenruhásokkal.

Az elmúlt héten a Tamási Rendőrkapitányságon tartottak nyílt napot azoknak, a továbbtanulás előtt álló középiskolásoknak, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt.

A program kezdeteként dr. Kuti István r. ezredes kapitányságvezető köszöntötte az érdeklődőket. Ezt követően Hegedűs Tímea bűnmegelőzési előadó és Csanádi Bálint r. főtörzsőrmester, a Bűnügyi-Technikai Helyszínelő Alosztály bűnügyi technikus tartott bemutatót a diákoknak. Az érdeklődők megismerkedhettek a bűnügyi és a rendészeti szakterülettel, megtekinthették a bűnügyi technikai eszközöket, felszereléseket, szolgálati gépjárműveket, valamint körbe vezették őket a kapitányság épületében is.

Tájékoztatást kaptak továbbá a rendészeti képzés lehetőségeiről, a jelentkezés feltételeiről és a rendőri hivatásról. A rendezvény résztvevői megtekinthették az ORFK rendőri imázsfilmet, valamint a Körmendi Rendvédelmi Technikum bemutató kisfilmjét is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.