Police Medic bemutató a Pécsi Tudományegyetemen

2016. 03. 30., sze - 11:06
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kiemelt jelentőséggel bír az életmentő képzettség olyan helyzetekben, amikor egy helyszínen a rendőr az első segítségnyújtó. - Fotókkal, videóval.

Látványos bemutató keretében adtak számot a Police Medic képzésen szerzett tudásukról a programban résztvevő rendőrök Pécsett, 2016. március 29-én a Pécsi Tudományegyetem rendezvényén.

A Police Medic képzés célja a rendőri állomány felkészítése az életveszély felismerésére és elhárítására intézkedési körülmények között. A képzési rendszer az életmentést, sérültellátást alapvető rendőri kompetenciaként kívánja létrehozni, fejleszteni. Az elméleti és alap gyakorlati képzést követően a fizikai és mentális stressz alatt végzett valósághű szituációs gyakorlatokra helyeződik a hangsúly.

Képzésfejlesztési és oktatási partnerként 2014-től a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, főként a Műveleti Medicina Tanszék vesz részt a munkában.

Eddig közel háromszázan végezték már el sikeresen a tanfolyamot 2015 márciusa óta, és a tanultakat felhasználva az elmúlt időszakban több esetben nyújtottak rendőri intézkedés során életmentő segítséget.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.