Projektzáró konferencia Nyíregyházán
Láthatatlan Erőszak – a családon belüli erőszak megelőzése és leküzdése határon átnyúló kontextusban (ROHU00002 - UNITE) című projekt zárókonferenciájára került sor június 30-án a nyíregyházi TÉR Központban.
A projekt az Interreg VI-A Románia–Magyarország 2021–2027 Program támogatásával valósult meg a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság partnerségében.
A 2025 márciusában indult együttműködés célja az volt, hogy közös szakmai eszközökkel, tudásmegosztással és határon átnyúló összefogással járuljon hozzá a családon belüli erőszak megelőzéséhez, az áldozatok hatékonyabb védelméhez, és a szakmai együttműködések erősítéséhez.
A zárókonferencián a projekt román és magyar résztvevői áttekintették a projekt eredményeit, megosztották a megvalósítás során szerzett tapasztalataikat.
Köszöntőt mondtak a projektpartner rendőr-főkapitányságok vezetői Szabó Csaba r. dandártábornok, rendőrfőkapitány, Dr. Kánya Zoltán r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Stan Sorin Daniel rendőrségi főbiztos. A vezetők hangsúlyozták bíznak abban, hogy a partnerség során kialakult szakmai kapcsolatok, és a projekt eredményei hosszú távon is hozzájárulnak a határon átnyúló együttműködés erősítéséhez, és a családok biztonságának növeléséhez.
A projekt megvalósításának lépéseit, eredményeit, és tapasztalatait Câmpan Pușa Beatrix rendőr-felügyelő, projektfelelős összegezte szakmai előadásában. Idővonalon személtette, és bemutatta a partnerség keretében -a családon belüli erőszak megelőzésének és kezelésének hatékonyabbá tétele érdekében- a közel másfél éven át végzett közös tevékenységet.
Honlap: www.interreg-rohu.eu
A projekt az Interreg VI-A Románia-Magyarország program keretében valósul meg, és az Európai Unió az Interreg Alapon keresztül finanszírozza, Románia és Magyarország társfinanszírozásával. A projekt teljes költségvetése 191 148,60 euró, amelyből az ERFA finanszírozás 152 918,88 EUR eurót tesz ki.
Jelen anyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
(Csak projekt kedvezményezettek által szerkesztett dokumentumok esetén használandó, amennyiben releváns.)