Regionális képzés a drogprevenció jegyében
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által, a Dél-Dunántúlon dolgozó bűnügyi szakemberek képzésének.

Drogprevenció a Felzárkózó Települések kormányprogramban elnevezésű előadássorozattal és a hozzákapcsolódó képzéssel járják az országot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. Ezúttal, július 9-én Szekszárdra, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságra látogattak el, ahol képzést szerveztek a Baranya-, a Somogy és a Tolna vármegyei bűnügyi vezetők részére.
A program lényege, hogy bemutassa a szeretetszolgálat drogprevenciós tevékenységét, mely a szervezet ifjúsági és szociális programjainak a része. A célja, hogy megelőzze a fiatalok szenvedélybetegségek felé sodródását, továbbá támogassa őket a kilábalásban, ha már érintetettek valamilyen módon a szerhasználatban. A szolgálat munkatársai a rendőrséggel közreműködve hosszú évek óta tesznek azért, hogy a felzárkózó településeken élők minél szélesebb köréhez eljussanak.
A Szekszárdon megtartott képzést dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, Tolna vármegye rendőrfőkapitánya nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy a rendőrök, a szeretetszolgálat és más közreműködő szervezetek közösen lépjenek fel a felzárkózó településeken élő emberek tájékoztatásában és a drog elleni küzdelemben. Az Országos Rendőr-főkapitányság részéről Szabó Péter r. alezredes az Iskolapartnerségi Osztály és Bűnmegelőzési Osztály vezetője köszöntötte a képzésen résztvevőket.

A képzésen Kovács László r. ezredes a Belügyminisztérium Miniszterelnöki Titkárság szakmai főtanácsadója ismertette a Drogprevenció a Felzárkózó Települések programban főbb elemeit. Tóth Máté a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Prevenciós Munkacsoportjának vezetője pedig részletesen bemutatta a szolgálat drogprevenciós tevékenységét, melyben a rendőrség is óriási szerepet vállal a mindennapokban.
A nap végén a szervezők és résztvevők megegyeztek, hogy továbbra is a közös gondolkodásban és az összehangolt megelőzési munkában látják a drog elleni küzdelem sikerének kulcsát.
A rendőrség kábítószer elleni küzdelme, a DELTA Program pedig tovább folytatódik.