Rendőrnap Nagyatádon

2026. 04. 30., cs - 16:55
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Polgárőrség április 29-én a Nagyatád Város Önkormányzatának támogatásával közös programot szervezett a Piac térre.

Egy kormányhatározat alapján 1992 óta minden év április 24-én, Sárkányölő Szent György – a rendőrség védőszentje - napján tartják a rendőrség napját. A Nagyatádon tartott rendezvényt Molnár Gábor r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, amelyet követően az érdeklődők megismerkedhettek a különböző szolgálati ágak széles spektrumával, valamint megnézhették a speciális szolgálati felszereléseket és gépjárműveket.

A rendezvényen a kisebbeknek és a nagyobbaknak is lehetőségük nyílt kipróbálni a kerékpáros ügyességi pályát, az ittas szemüveget, a biztonsági öv szimulátort, valamint különböző bűnmegelőzési feladatokat teljesíthettek. A látogatók megtekinthették a kutyás szolgálat, a bevetési egység és a polgárőrség bemutatóját, a helyi óvodások fellépését, valamint judo, kötélugró és színházi performanszokat. A résztvevőket a látványos bemutatók és szimulációk mellett speciális baleset- és bűnmegelőzési tanácsokkal látták el, ahol a témákhoz kapcsolódó kisfilmeket is megnézhettek.

A rendezvényt többek között főzőverseny, tekeverseny és labdarúgótorna is színesítette, ahol a főzésben a fonyódiak, tekében és a fociban pedig a házigazda nagyatádiak diadalmaskodtak. A rendőrnap különböző díjazottjainak az elismeréseket Gulyás Michelle r. főhadnagy, olimpiai bajnok magyar öttusázó adta át.

A rendőrnapról készült hangulatvideó itt tekintehető meg!


Kapcsolódó oldalak