Rendőrnap Nógrád megyében
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 5-én rendezte meg lövészeti és főzőversenyét.

A Rendőrség Napja alkalmából a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 5-én a sóshartyáni lőtéren rendezte meg a már hagyományossá vált lövészeti és főzőversenyét. A megmérettetésen a rendőr-főkapitányság bűnügyi és rendészeti szerve mellett, a hat rendőrkapitányság is képviseltette magát. A pisztolylövészeti verseny szoros küzdelmének eredményeként a dobogó felső fokára a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság csapata állhatott. A második helyezést a Balassagyarmati Rendőrkapitányság, míg a harmadik helyezést a Salgótarjáni Rendőrkapitányság csapata érte el.
A női mezőnyben a legjobban teljesítő versenyzőt, Hársi Katalin főtörzsőrmestert Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke különdíjjal jutalmazta.
A főzőversenyen összesen kilenc csapat mérhette össze tudását. Bodrogi István nyugalmazott rendőr ezredes, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend lovagja által pontozott megmérettetésen az első helyezést a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság csapata érte el. A győztest a Pásztói Rendőrkapitányság, valamint a Nemzetvédelmi Szakszolgálat Észak-magyarországi Regionális Osztály Nógrád megyei munkatársai követték a dobogón. A különdíjat a Balassagyarmati Rendőrkapitányság csapata hozhatta el.