Rendőrnapi ünnepség Zalaegerszegen
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Magyar Rendőrség Napja alkalmából tartott ünnepségen elismeréseket adott át.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház adott otthont 2016. május 7-én, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság által a Magyar Rendőrség Napja alkalmából szervezett ünnepségnek.
A program a Készenléti Rendőrség Zenekarának felvonulásával, majd térzenével vette kezdetét, melyhez a helyi Albatrosz Táncegyesület mazsorettjeinek színvonalas előadása nyújtott segítséget.
Az ünnepségen megjelenteket dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte, majd elismeréseket adott át, melynek során az alábbi címeket adományozta a zalai rendőröknek:
Az Év Zalai Rendőre:
Bencze László r. őrnagy, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály kiemelt főelőadó
Az Év Nyomozója:
Lelkes Endre c. r. főtörzszászlós, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozó
Az Év Vizsgálója:
Tornyos Tímea c. r. őrnagy Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály fővizsgáló
Az Év Bűnügyi-helyszínelője:
Varga Miklós r. főtörzsőrmester, Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály bűnügyi technikus
Az Év Határrendésze:
Jakupánecz Csaba c. r. alezredes, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály kiemelt főelőadó
Az Év Közlekedési Rendőre:
Miszlai Ákos c. r. alezredes, Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály osztályvezető-helyettes
Az Év Körzeti Megbízottja:
Kósi József c. r. zászlós, Lenti Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály körzeti megbízott
Az Év Járőre:
Bognár Balázs c. r. törzszászlós, Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrvezető
Az Év Szervezője:
Salamon Róbert c. r. alezredes, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadó
A Zala Megye Rendőrségéért kitüntető címben Fentősné Belléncs Andrea, a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humánigazgatási Osztály ifjúsági szakreferense, valamint Zalakomár Nagyközség Önkormányzatának Mezei Őrszolgálata részesült.
A megyei rendőrfőkapitány összesen 80 rendőrségi dolgozónak nyújtott át elismerést a Rendőrség Napja alkalmából.
Az ünnepség után a résztvevők Efrájim Kishon (Kishont Ferenc) író, A házasságlevél című családi komédiáját nézték meg.