Rendőrségi programok a győri veteránautó találkozón
A rendezvényen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési- és bűnmegelőzési szakemberei is jelen voltak.
Különleges látvány fogadta azokat az érdeklődőket, akik szombaton kilátogattak a győri veteránautó találkozóra. Az eseményre több mint 500 régi jármű érkezett, így a gyermekek és a felnőttek is igazi időutazást tehettek az autózás történetében.

A programhoz a rendőrök is csatlakoztak, akik játékos feladatokkal hívták fel a figyelmet a drogprevenció fontosságára. A látogatók egy közlekedési témájú szerencsekerékkel is próbára tehették tudásukat, a kérdésekre adott helyes válaszokért kisebb ajándékokat nyerhettek. A kicsiknek futóbiciklis akadálypályát kellett teljesíteniük, a nagyobbak pedig részegszemüvegekkel próbálták kikerülni a bójákat, azt érzékelve, milyen tudatmódosító hatással bírhatnak a drogok, vagy az alkohol.

A jó hangulatú program remek kikapcsolódást nyújtott a családok számára, miközben a résztvevők hasznos ismeretekkel is gazdagodhattak.