"Roma Ki Mit Tud?" Fehérgyarmaton

2016. 09. 14., sze - 16:34
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyerekek ének, tánc és próza kategóriákban mutatták meg tehetségüket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja és a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság szervezésében első alkalommal valósult meg a „Roma Ki mit tud?” elnevezésű rendezvény 2016. szeptember 14-én Fehérgyarmaton. A programba általános iskolák nevezhették tanulóikat 8- 14 éves korig, zene, tánc és próza kategóriákban. A rendezvényt Tóth Attila r. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője nyitotta meg, aki a program közösségépítő hatását hangsúlyozta, amely akár a roma fiatalok rendvédelmi pálya felé irányításához is lehetőséget kínálhat. 

A pedagógusokból álló szakmai zsűri által az egyes kategóriákban legtehetségesebbnek ítélt gyermekek továbbjutottak a program országos döntőjébe. A versenyzőknek a szereplésért járó oklevelet és ajándéktárgyat a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság vezetője Takács Zsolt r. ezredes adta át.

 

Az ének kategória helyezettei:

I.    Lingura Diána a csengeri Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója

II.   Patály Bettina a kocsordi Jókai Mór Általános Iskola tanulója

III. Nagy Anett a nyírmadai Patay István Általános Iskola tanulója

 

A próza kategória helyezettei:

 

I.    Györök Dániel a csengeri Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója

II.   Papp Zoltán a tunyogmatolcsi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója

III. Ádám Mónika a nyíregyházi Sója Miklós Általános Iskola tanulója       

 

A tánc kategória helyezettei:

 

I.    Ábri Alex a tiszavasvári Magiszter Alapítványi Óvoda és Általános Iskola tanulója

II.   Zámbó István a nyírmadai Patay István Általános Iskola tanulója

III. Kóka Mariann a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola tanulója

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.