Roma Police Café volt Tolnában

2023. 11. 24., p - 09:53
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hosszú évek óta tartó jó kapcsolat megerősítést nyert a Szekszárdon megtartott rendezvényen.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Cigány Önkormányzat már 1999-ben kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy a két fél között a konfliktus- és előítélet-mentes viszony kialakuljon, majd pedig fennmaradjon. A rendőrség és a cigányság közötti jó kapcsolatok ápolásában a Tolna vármegyei rendőrök hosszú évek óta példaértékűen járnak el. Kollégáink rendszeresen tartanak közös értekezleteket, szerveznek közös szakmai- és szabadidős programokat.

A Roma Police Café elnevezésű kezdeményezés 2023 nyarán indult el szerte az országban, melynek célja a cigányság és a rendőrség munkatársainak közös együtt gondolkodása, majd közös konkrét tervek kidolgozása, végül azok megvalósítása. Az országos kezdeményezés Tolna vármegyei állomásán a cigány kisebbségi vezetők és a vármegyei rendőrség Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoportjának képviselői, valamint a bűnmegelőzési területen dolgozó rendőrök vettek részt. A november 23-án megtartott fórumot Szabó Csaba r. dandártábornok, Tolna vármegye rendőrfőkapitánya nyitotta meg. Főkapitány úr hangsúlyozta, hogy példaértékű a romák és a rendőrök közötti közös gondolkodás, ami Tolna vármegyében jellemző hosszú évek óta.

A nap folyamán a meghatározott témákat a csoportok témavezetők segítségével dolgozták fel. A közös gondolkodás eredményeként megállapították, hogy továbbra is ugyanazon az úton kell együtt haladni, mint ahogy azt teszik már évek óta.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!