Sokszínű BRFK

2022. 12. 06., k - 11:29
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Gyilkossági nyomozóval, motoros rendőrrel, vízirendésszel, bűnügyi helyszínelővel, körzeti megbízottal, keresőkutyás szakemberrel és „kommandóssal” is beszélgethettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság pályaorientációs nyílt napján részt vevő középiskolások. 

 
Mintegy 120 diák töltötte meg a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumát 2022. december 6-án délelőtt. A 17-18 éves középiskolásoknak dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya beszélt a BRFK-ról, majd egy látványos bemutatót követően Gál Sándor r. alezredes, az Életvédelmi Osztály vezetője egy konkrét bűncselekmény felgöngyölítésén keresztül – a hallgatóságot bevonva – mutatta be a gyilkossági nyomozók munkáját. A megszólalók között volt Szécsényi András is, aki videóival fiatalok százezreinek adott már betekintést a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyes szakterületeinek tevékenységébe. A Humánigazgatási Szolgálat a felvételi követelményekről, a jelentkezési lehetőségekről és a képzésről adott tájékoztatást, majd a diákok személyesen beszélgethettek a pályaorientációs nyílt napon részt vevő rendőrökkel. 
 
Hasonló eseményeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság jövőre is tervez, a részleteket a BRFK Facebook oldalán közöljük.
 
A rendőrjárőr-képzés iránt érdeklődők itt találnak további részleteket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Éjszakai riasztó

A készenléti rendőrök előbb elfogták a gépkocsifeltörőt, mint ahogy az autó tulajdonosa észlelte volna a bűncselekményt.

 

Jelentkezzen, ha látta a balesetet!

A székesfehérvári rendőrök egy közúti közlekedési baleset részesének és szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét.

 

Emberölés miatt körözték

Emberölés bűntett elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök Röszke Autópálya Határátkelőhelyen.

 

Pedig épp csak 18

Két békés jászárokszállási lakost rabolt ki egy férfi. A jászsági nyomozók őrizetbe vették az agresszív fiatalt.

 

Sólyalopás

Egy kunszentmártoni férfi úgy gondolta, hogy egy csónakszállító utánfutó ellopásából tesz szert pénzre. El is kezdte az eszköz átalakítását, azonban befejezni már nem tudta, mert a helyi nyomozók elfogták.