Továbbképzés a Pest vármegyei rendőröknek

2024. 09. 30., h - 14:08
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszíni szemlék hatékonyabb lebonyolításának és a szakértői együttműködés erősítésének céljából képezték a szakemberket.

Dunakeszin, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központban tartottak képzést a közelmúltban 31 bűnügyi vezetőnek és helyszínelőnek.

A rendezvényt Dr. Fullár Alexandra, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kriminalisztikai Szakértői Intézet osztályvezetője nyitotta meg, majd Kiss István fegyverszakértővel közösen, a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények helyszíni vizsgálatának gyakorlati irányelveit ismertették.

A tapasztalatcsere mellett szó esett a helyszíni szemlék gyakorlati végrehajtásáról és azok szakszerűségének javításáról.

Kiemelt figyelmet kapott a fegyverszakértők tevékenysége a konkrét bűncselekmények helyszínén, valamint az, hogy mennyire fontos a szemlebizottság tagjaival való szoros együttműködés.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.