Újabb lépés a zöldebb jövő felé!
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság udvarán 16 újabb fát ültettek ünnepélyes keretek között.
November 13-án ismét a környezetvédelemé volt a főszerep. Közös összefogással ültettek fákat a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság udvarán. Az ünnepélyes rendezvényen Dékány Balázs r. dandártábornok rendőrfőkapitány köszöntötte a megjelenteket, majd Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Ugron Ákos Gábor, a VERGA Zrt. vezérigazgatója is beszédet mondott. Ezzel folytatták a korábban megkezdett zöldítő kezdeményezést. Legutóbb a gyermekotthon lakóival közösen tettek a jövő nemzedékéért, és most tovább bővítették a zöld területeket.
A faültetés nem csak egy feladat, hanem egyben fontos üzenet arról, hogy a biztonság mellett a környezetünk megóvására is odafigyelünk. Minden elültetett fa a jövő generációjának szóló befektetés.