Szervezeti hírek

Cáfolat

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség reagál a sajtóban és a közösségi médiában megjelent valótlan állításokra, amely szerint a rendőrök nem megfelelően jártak el egy bántalmazott nő ügyében.

Vért adtak a budapesti rendőrök

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Magyar Vöröskereszt 2019. november 13-án véradó napot tartott a budapesti rendőrök számára.

Közös küzdelem a sportmanipuláció ellen

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Nemzetközi figyelemfelhívó képzést rendeztek Magyarországon a hatékonyabb bűnügyi és igazságügyi fellépés érdekében.

Közbiztonsági fórum Tatabányán

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, a Tatabányai, a Tatai és az Oroszlányi Rendőrkapitányság vezetői a járások polgármesterivel találkoztak.

Kortárs művészek kiállítása

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kaposfüredi alkotók műveiből készült kiállítás nyílt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.

Nyílt nap a rendőrkapitányságon

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szécsényben ismerkedhettek meg a pályaválasztás előtt álló diákok a rendőri hivatással.

Felkészülés és együttműködés

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Minden szerv felkészült a téli időjárással összefüggésbe hozható eseményekre Nógrád megyében.