Az új német attasét fogadtuk Győrben
Bemutatkozó látogatásra érkezett Győr-Moson-Sopron megyébe Christian Hesse, a Német Szövetségi Rendőrség magyarországi összekötő tisztje.
Bemutatkozó látogatásra érkezett Győr-Moson-Sopron megyébe Christian Hesse, a Német Szövetségi Rendőrség magyarországi összekötő tisztje.
A Csongrád megyei rendőrök a hétvégén a Szeged Plázában várják a rendőri szakma iránt érdeklődőket.
Megújult környezetben teljesíthetnek szolgálatot a rendőrök.
Életének 44. évében elhunyt a Nagyatád Rendőrkapitányság vezetője.
Dávid Károly r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként tárgyjutalomban részesítette a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársait.
Rendőri hivatás testközelből Vas megyében.
Folytatódott a Szigetvári Rendőrkapitányság kezdeményezésére tavalyi évben indult együttműködési program.
Szakmai konferencia a digitális innováció eredményeinek rendőrségi alkalmazásáról.
Balogh-Szabó Imre r. ezredes 2018. november 29-én tartja soron következő fogadóóráját.
Nem bántalmazás okozta a 2018. november 25-én Pécsett holtan talált férfi halálát.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.