Vezetőváltás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon
Csongrád megyében folytatja pályafutását Dakos József rendőr dandártábornok.
Csongrád megyében folytatja pályafutását Dakos József rendőr dandártábornok.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság olyan fiatalok jelentkezését várja, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt és szeretnének csatlakozni a megye rendőri állományához.
Polgárőröket, közterület-felügyelőket és rendőröket jutalmaztak Nyíregyházán.
Változás a Tatabányai és az Oroszlányi Rendőrkapitányság élén.
Gyulán rendezte meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az V. Országos Rendőr Meghívásos Viharsarki Női Kézilabda Tornát.
Halottak napja alkalmából az ORFK-OBB a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.
Az országos rendőrfőkapitány 2018. november 1-jei hatállyal dr. Forrai Zsolt rendőr ezredest nevezte ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesévé.
Ünnepélyes keretek között avatták fel az emlékművet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság udvarán.
A hajdú-bihari rendőrök koszorút helyeztek el az elhunyt kollégáik tiszteletére.
Halottak Napja alkalmából a rendőrség hősi halottaira emlékeztek.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.