Szervezeti hírek

Múzeumi Mozi

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2017. november 15-én 15 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programsorozat következő filmvetítésére.

Négy új autó Székesfehérváron

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

A helyi önkormányzat személygépkocsik beszerzésével támogatja a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkáját. 

Elismerték a munkáját

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A „Szombathely Közbiztonságáért-díj” kitüntetettje a 2017. évben Verasztó István r. alezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője lett.

Fogadónapot tart a rendőrfőkapitány

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.

Nyílt nap a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

Életvédelmi konferencia

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

„Az életellenes bűncselekmények helyszíni szemléinek tapasztalatai” címmel rendeztek szakmai konferenciát Salgótarjánban.

Nyílt nap Halásztelken

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Látványos és tartalmas programmal várták a szervezők a rendezvényre látogatókat.