Szervezeti hírek

„Környezetvédelemért-díj” a főkapitányságnak

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ megköszönte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak a környezeti jogsértésekkel szembeni hatékony munkáját.

Közösen a rapsicok ellen

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megyében a folyók, horgásztavak és a vízpartok védelme a cél.

Felkészülés a téli időszakra

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A tél valamint a hideg idő beköszöntével a rendőrség is kiemelt figyelmet fordít a hajléktalanokra.

Körzeti megbízotti irodát avattak Hangonyban

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított székhely.

Toborzó nap - képekkel

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapest rendőrfőkapitánya és munkatársai 2014. november 28-án 14 órától fogadták a rendőri hivatás iránt érdeklődőket a Teve utcai székházban.

„250x100 Biztonság” mintaprogram nyitókonferencia Rimócon

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Túrós András ny. r. altábornagy, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Dr. Nagy László r. ezredes, Nógrád megye rendőrfőkapitánya és Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke számolt be az országos programról a meghívottak részére.

Elismeréseket vehettek át

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Dávid Károly r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismeréseket adott át.

Polgárőr Egyeztető Fórum Győrben

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság stratégiai partnere a megyei polgárőrség.

Elismeréseket adott át az országos rendőrfőkapitány

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Jutalmakat adott át Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány az illegális migráció elleni fellépés során nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítmény elismeréseként.