Szakmai elismerést vehetett át

A Dunaföldvári Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese érdemelte ki a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes dicséretét.
A Dunaföldvári Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese érdemelte ki a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes dicséretét.
Idén is csatlakozott a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Vöröskereszt cipősdoboz-akciójához.
Intézkedéstaktikai módszertanról, intézkedések közben fellépő stressz hatásairól, valamit a gyakorlati képzésről szólt a kép nap.
Véradást tartottak a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
Kiemelkedően teljesítő BRFK-s dolgozók kaptak jutalmat az év végén.
A Pest vármegyei zsaruk elfogták azt a piros kabátos gyanús alakot, akit egy gödöllői ház tetejéről szedtek le és vittek a Teve utca rendőrpalotába.
Az eseménynek a Tapolcai Rendőrkapitányság adott otthont.
Útjára indult a Magyar Rendőrség Zenekarának adventi minikoncert-sorozata.
A Magyarországi Református Egyház felajánlását, a négy életmentő készüléket dr. Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke adta a rendőr-főkapitányságnak.
A zirci járás közlekedésbiztonsági és közbiztonsági helyzete, az online csalások megelőzése, valamint a drogprevenció volt a fórum fő témája.