A rendőri szakmát népszerűsítették

Budakeszi rendőrök látogattak el egy helyi gimnáziumba.
Budakeszi rendőrök látogattak el egy helyi gimnáziumba.
Az Egységes Európai Segélyhívó szám napjához kapcsolódva Miskolc és Szombathely nyílt nap keretében adott otthont az egész napos rendezvénynek.
Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagyra emlékeztek a rendőrök Komárom-Esztergom megyében.
Idén is nagy érdeklődés kísérte a tiszai vízi rendőrök jelenlétét.
A rendőri hivatást népszerűsítették a Komárom-Esztergom megye több kapitányságán.
„…Olyan szakmai és emberi hozzáállásról tettek tanúbizonyságot, amely mindannyiunk előtt például szolgálhat…”
A Magyar Vöröskereszt 2019. február 7-én véradó napot tartott a budapesti rendőrök számára.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkájának elismeréseként kapta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól azt a mikrobuszt, amelynek segítségével a bűnmegelőzési munka közelebb hozható az állampolgárokhoz.
A rendőrség állományának utánpótlására a Várpalotai Rendőrkapitányság tájékoztatást tartott középiskolás tanulóknak.
A képzésen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei vettek részt.