Somogyi siker Nógrád megyében

Kiemelkedő eredményt értek el a Somogy megyei helyszínelők a szakmai versenyen.
Kiemelkedő eredményt értek el a Somogy megyei helyszínelők a szakmai versenyen.
Töretlen az együttműködés a rendőrség és a megyei horgászegyesületek között.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság véradó napot tartott.
Szimpóziumot tartott a szombathelyi Áldozatsegítő Központ, melyen a rendőri munkáról is szó esett.
Tóth László címzetes rendőr alezredes vehette át az Év Rendőre elismerést a szolnoki Szigligeti Színházban megrendezett XIV. Területi Príma Gálán.
Segítsen Ön is, hogy 2018. szeptember 19-én egyetlen ember se veszítse életét a közutakon!
A Kulturális Örökség Napja alkalmából közel 100 érdeklődő tekintette meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság épületét.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője egy személygépkocsit és két robogót adott át a rendezvényen a polgárőröknek.
Harmadik alkalommal szervezett roma fiataloknak tehetségkutató versenyt a megyei rendőr-főkapitányság.
A résztvevő országok hatóságai összehangoltan léptek fel az illegális migráció, a fegyver- és kábítószercsempészés , valamint a dokumentumhamisítás ellen.