Magyar siker a V4-ek rendőreinek versenyén

Bronzérmesek lettek a Magyarországot képviselő Békés megyei rendőrök Szlovákiában, a visegrádi országok közterületi támogató rendőri egységeinek szervezett megmérettetésen.
Bronzérmesek lettek a Magyarországot képviselő Békés megyei rendőrök Szlovákiában, a visegrádi országok közterületi támogató rendőri egységeinek szervezett megmérettetésen.
A rendőrök az idén is több játékos foglalkozással színesítették a tábort.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csapata első helyezést ért el a VII. Országos Határrendészeti Járőrversenyen.
Az országos versenyt 2018-ban a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tizedik alkalommal rendezte meg 2018. június 29-én a „Kék Nyíl” Rendőr Íjász Mesterlövő Bajnokságát.
A megyei közgyűlés egyhangú igennel elfogadta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2017. évi beszámolóját.
Több személyi változást jelentett be az év első felét értékelő állománygyűlésen 2018. június 29-én dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, Csongrád megye rendőrfőkapitánya. A változás során egy új vezető lép a városi kapitányok közé, illetve két kapitány szolgálati helye megváltozik.
A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta az őrs éves beszámolóját.
A Veszprém Megyei Közgyűlés egyhangúlag fogadta el dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány beszámolóját.
A rendőrségi elektronikus ügyintézés szolgáltatás június 30-án és július 1-jén szünetel.