Elismerések március 15-e alkalmából
Nemzeti ünnepünk alkalmából 2016. március 10-én több Tolna megyei rendőr is elismerésben részesült, melyeket a Rendőrségi Igazgatási Központban vehettek át.
Nemzeti ünnepünk alkalmából 2016. március 10-én több Tolna megyei rendőr is elismerésben részesült, melyeket a Rendőrségi Igazgatási Központban vehettek át.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából 2016. március 10-én elismeréseket adott át Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány a Rendőrségi Igazgatási Központban.
Kihelyezett ülést tartott a Vas Megyei Közgyűlés Rendészeti Szakbizottsága.
Az elmúlt évek sikeres versenyeit követően idén is a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg a megyeszékhelyen a Belügyminisztérium Országos Úszóbajnokságát.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelkedő, színvonalas munkájuk miatt három kollégát részesített elismerésben.
A hajdúszoboszlói rendőrök fogadták a nagyhegyesi diákokat a rendőrkapitányságon.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök nőnap alkalmából ajándékkal köszöntötték a szabályosan közlekedő járművezető hölgyeket.
Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei diákok nyújtották a legjobb teljesítményt a XII. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny Békéscsabán megrendezett egyéni döntőjén.
Dr. Harkai István r. alezredes lakossági fogadóórát tart 2016. március 7-én.
Az előző héten nagy sikerrel zárult pécsi programhoz hasonlóan Mohácson is megrendezték a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság területi kisebbségi kapcsolattartási munkacsoportjának kezdeményezését.