A jó toborzó ott segít, ahol tud
Kelemen-Vitéz Ágnes őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Utánpótlás-tervezési és Toborzó Alosztály vezetője szerint a toborzás során kiemelten fontos az átláthatóság és a felelősségteljes hozzáállás.
Szerteágazó feladatokat látnak el.
– A toborzás folyamata lényegében két fő szegmensre osztható. Az egyik ezek közül az utánpótlás-tervezés, aminek keretében minden, a rendészeti pályára készülő diákkal és hallgatóval foglalkozunk. Ideértve a szakközépiskolák rendészeti tagozataitól egészen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tanuló hallgatókig – ismertette az őrnagy, aki 17 évig szolgált rendészeti területen, mielőtt a toborzók vezetője lett. – A rendészeti pályára irányító tevékenység már az általános iskolák 7–8. osztályaiban elkezdődik, amikor pályaorientációs órák keretében bemutatjuk azokat a rendészeti technikumokat és szakközépiskolákat, ahol a belügyi rendészeti tantárgyak oktatása folyik. Ezenkívül bemutatjuk a tanulóknak a hivatásos rendőrré válás és a duális képzés lehetőségeit, illetve a közösségi munka keretrendszerét is. A Miskolci és a Körmendi Rendvédelmi Technikum hallgatóinak a BRFK-hoz vonzását célzó részletes tájékoztató előadásokat, valamint tematikus szakmai pályaorientációs napokat is szervezünk, melyek keretében bemutatjuk a főkapitányság helyi és területi szerveinek működését. Mindemellett a rendvédelmi technikumok hallgatóinak szakmai gyakorlata során személyes elbeszélgetéseket is szervezünk, hogy megismerjük a tapasztalataikat.
A toborzás másik lényeges területe a személyes jelenlét.
– Különböző szakmai rendezvényeken, egyetemi napokon és állásbörzéken is megszólítjuk az munkát kereső fiatalabb és idősebb korosztályt egyaránt – tért ki a toborzók munkájának másik ágára Kelemen-Vitéz Ágnes. – Részletesen bemutatjuk ezeken a rendőri életpálya adta lehetőségeket, kezdve a rendvédelmi igazgatási alkalmazotti és munkavállalói jogviszonytól egészen a hivatásos rendőri karrierútig, de ismertetjük az iskolaőrök, fegyveres biztonsági őrök és határvadászok speciális feladatköreit is. Az állásbörzék népszerűsége miatt rendszeresen szervezünk tájékoztató előadásokat, ,,mini állásbörzéket” a Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci Osztály munkatársával közösen a Teve utcai Rendőrpalotában. Szorosan együttműködünk a BRFK Kommunikációs Osztállyal, amely vizuális megjelenítésekkel támogatja a munkánkat. A másik terület, ahol újítani tudtunk, a toborzásba bevont civil szervezetek megjelenése, amelyekkel közösen be tudjuk mutatni a rendőrség történeti múltját és jelenét. A legutóbbi ilyen alkalom a Magyar Különleges Erők Hagyományőrző Egyesülettel végzett közös feladat, amelyen a hagyományőrzők érdekes előadást tartottak a terrorelhárítás hazai múltjáról.
A toborzó fő fegyvere az őszinteség.
– A toborzó előadások folyamatosan fejlődnek és igazodnak a rendőrség változó igényeihez, azonban az alapvető értékek változatlanok maradnak: elvárom a beosztottjaimtól, hogy mindig őszinték legyenek azokkal, akiknek bemutatják a hivatást – hangsúlyozta az őrnagy. – Fontos kiemelni, hogy a rendőri hivatás embert próbáló pálya, amely az egész életet meghatározza. Az eskütételtől a nyugállományba vonulásig sokféle lehetőség és kihívás vár mindazokra, akik ezt az életutat választják.
A támogatás egészen az első szolgálatig tart.
– Az alosztályunk egyik kiemelt feladata, hogy azokat, akik úgy döntenek, hogy rendőri pályára lépnek, az első szolgálati napjuk megkezdéséig átfogó és megfelelő tájékoztatással lássa el. Mi koordináljuk a jelentkezők behívását alkalmassági vizsgálatra és a beiskolázás teljes folyamatát is. – Alosztályunkon a közösségi szolgálat teljesítésével összefüggésben, illetve a duális képzési programban részt vevő tanulók szakmai gyakorlatával is foglalkozunk. A 2025/2026-os, első duális tanévben 62 diák vett részt a rendőrségi duális képzési programban, végül 41-en döntöttek úgy, hogy a rendőri hivatást választják. A közösségi szolgálat teljesítésével összefüggésben az utóbbi időben jelentősen megnövekedett az érdeklődés a tanintézménynek diákjai körében a rendőrség iránt, elmondható, hogy jelenleg közel 150 diák regisztrált, a létszám pedig naponta nő.
Meglepő fordulatokban sincs hiány.
– Toborzóink elsősorban Budapesten és környékén tevékenykednek, azonban meghívás esetén vidékre is ellátogatunk. Az előző évben 56 vidéki helyszínen és 317 budapesti rendezvényen vettünk részt. Egyszer rendkívül részletes és alapos beszélgetést folytattunk egy komoly érdeklődővel, akin láttuk, hogy valóban magával ragadta a rendőri hivatás. A végén kissé bizonytalanul érdeklődött afelől, hogy a közelmúltbeli szabadulása a börtönből akadályt jelenthet-e. Természetesen elmondtuk, hogy ez kizáró tényező.
A toborzó soha nem állhat meg.
– A magánéleti beszélgetéseim során is előfordult már, hogy a baráti társalgás vége az lett, hogy az illetőt meggyőztem, és jelentkezett a rendőrséghez – emlékezett vissza nevetve az őrnagy. – Büszke vagyok arra, hogy munkatársaim személyiségük és élettapasztalataik révén gazdagítják az alosztályt, így mindannyian hozzájárulunk ahhoz, hogy a rendőri hivatást hiteles életpályaként mutassuk be. Aki ezeket a sorokat olvasva érdeklődik a pálya iránt, jó szívvel ajánlom a rendezvényeinket is, amelyeken állásajánlataink kapcsán tájékozódhatnak a https://karrier.police.hu/ felületen, online pedig elérhetők vagyunk a karrier@budapest.police.hu ímélcímen. Mindenben segíteni fogunk!
K. D.
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, NAGY ZOLTÁN