Atombiztos védelem

2026. 02. 02., h - 10:31
Zsaru Magazin

A CNC betűszó láttán az emberek többsége először inkább a számítógéppel vezérelt szerszámgépekre gondol, nem marcona, állig felfegyverzett rendőrökre és főleg nem az Egyesült Királyság nukleáris létesítményeinek biztonságára. Márpedig a Civil Nuclear Constabulary, azaz a Polgári Nukleáris Rendészet pontosan ez utóbbiért felel.

A különleges rendőri egység jogelődjét 1955-ben hozták létre azzal a céllal, hogy az Egyesült Királyság polgári nukleáris intézményeit, elsősorban az atomerőműveket, valamint a sugárzó anyagokat célba juttató szállítmányokat saját, erre a célra felszerelt és felkészített rendőri erő védje.

A 2005-ben átalakított CNC ma több mint 1600 rendőrrel és polgári alkalmazottal a soraiban dolgozik ugyanezért a célért, az Egyesült Királyság tíz polgári, nukleáris energiával foglalkozó objektumában. Mivel az atomenergia polgári célú hasznosítása az ország energiaszükségletének több mint 15 százalékát fedezi, így az atomerőművek kiemelten védett stratégiai fontosságú objektumnak számítanak.

A CNC állományába tartozó rendőrök, akiknek a felkészítési ideje akár két évig is eltarthat, benne a 19 hetes alapkiképzéssel, az Egyesült Királyságban nem a megszokott módon egytől egyig fegyverviselésre jogosult, különlegesen képzett rendőrtisztek, akik az őrzés-védelmi feladatok mellett jogosítványt kaptak arra is, hogy titkosszolgálati eszközökkel folytassanak nyomozást fenyegetést jelentő személyekkel és csoportokkal ellen. A szervezet, a közérdekű adatigénylések alapján, 2016–2023 között közel nyolcvan fő elfogásában vett részt, az elkövetők közt akadtak terrortámadással fenyegetők, de egyszerű tolvajok vagy épp magánlaksértők is. A CNC ezeket az ügyeket minden esetben továbbította az illetékes rendőri szervnek.

A rendészet egyik különleges egysége a Strategic Escort Group felel a sugárzó anyagok, mint például a használt és új fűtőelemek biztonságos szállításáért. Ezek a rendőrök kiterjedt képzést kaptak offenzív és defenzív gépjárművezetésből, valamint nagy erejű, beépített fegyverek, például forgó csövű géppuskák kezelésére is. Az egység működése a Mercedes-Benz TCHD nehéz-teherautók köré épül, melyek alkalmasak sugárzó anyagok vagy akár nukleáris robbanófejek szállítására is, bár ez utóbbiakat a védelmi minisztérium katonai rendészeti egységei kísérik.

A CNC rendőrei alapfeladatuk mellett részt vettek olyan kiemelt események biztosításában is, mint a 2005-ös G8-as konferencia Skóciában, a 2012-es londoni nyári olimpia vagy épp a 2014-es walesi NATO-konferencia. Ezzel bizonyították, hogy nem csak az Egyesült Királyság polgári célú nukleáris létesítményeinek őrzésében, de nemzetközi szintű eseményeken is megállják a helyüket.

K. D.

FOTÓ: CNC


Kapcsolódó oldalak