Borultak a dobozolók
Miféle magabiztosság kell ahhoz, hogy valaki az ott dolgozók figyelmetlenségét kihasználva egymásra pakolt cipősdobozokkal sétáljon ki egy üzletből, ráadásul többször is egy nap? Akárha áruszállító volna, miközben egyszerű tolvaj…

Szeptember 19-én érkezett feljelentés a rendőrségre az egyik cipőket árusító bolthálózat esztergomi üzletvezetőjétől, hogy két férfi és egy nő az említett módszerrel 37 pár cipősdobozt vitt ki az üzletből, megközelítőleg 900 ezer forintnyi kárt okozva. Többször fordultak, hármasával, ötösével cipelték a dobozokat, még arra sem fordítottak figyelmet, hogy a lopott holmit elrejtsék egy nagyobb táskában, szatyorban. Ölbe vették a dobozokat, és könnyedén kisétáltak velük a boltból.
– A digitális nyomok alapján azonosítottuk az elkövetőket, közben kiderült, hogy a Nyíregyházi és a Veszprémi Rendőrkapitányságon hasonló személyleírású elkövetők ellen nyomoztak, majd az ügyeket egyesíttettük, amikor megállapítást nyert, hogy ugyanazokról van szó – mondja Petrovics Zoltán őrnagy, az Esztergomi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – A három ügy összesített kárértéke már 1 millió 700 ezer forintnyi volt. Az elkövetők azonosítása után a lakhelyükre, Ócsára mentünk, kutatást tartottunk a lakásukban, és nemcsak különböző méretű cipőket találtunk, de egyéb üzletek címkéjével ellátott, ugyancsak eltérő méretű ruhaneműket, kiegészítőket, dísztárgyakat is. Összesen 178 tárgyat foglaltunk le. Mivel feltételezhetően ezek mind bűncselekményekből származtak, a nyomozást kibővítettük.
Ahogy Tajti Norberttól, az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozójától megtudtuk, a három elkövető akkor lett igazán együttműködő, amikor a lakás több pontjáról kerültek elő a lopott holmik, így elmondható, hogy csak cipőkből 73 párat vittek el. Módszerük minden alkalommal hasonló volt: közösen tértek be a kiszemelt üzletbe, ahol a nő elterelte az eladók figyelmét, miközben a két férfi több fordulóban fizetés nélkül vitte ki a lábbeliket. Végül bevallották a cipőlopásokat, és elmondták azt is, hogy egyes budapesti piacokon autóból árulták a lábbeliket, és nagyobb részüket el is adták. Az egyéb – valószínűleg szintén lopásból származó – tárgyakkal kapcsolatban még folyik a nyomozás. Az esztergomi rendőrök üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt vették őrizetbe a három gyanúsítottat, R. Péter Pált (45), R. Péter Pálnét (34) és R. Lajost (26), végül a bíróság R. Lajos letartóztatását, R. Péter Pál és R. Péter Pálné bűnügyi felügyeletét rendelte el.
T. Z.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG