Mártai János 14 éves korában már diszkóban dolgozott, kezelte a fénypultot, néha a hangtechnikát is. Fura módon ő nem lemezeket akart pörgetni DJ-pulton, hanem a háttérben, a technikával szeretett bíbelődni. A nyári szezonban már szerdán bepattantak a Trabantba, és elindultak a barátaival Balatonra. Zánkán, az úttörőtáborban kibérelték a legolcsóbb szobát, és hétfő hajnalban mentek haza. Gondolhatnánk, így talán nem is volt kérdés, merre vezetett az útja később.

– Az autószerelés világába – mondja nem kis meglepetésünkre. – Néhány évesen már a szomszéd autószerelőnek segédkeztem, az a munka is nagyon tetszett, így autószerelő lettem. Vállalkozói tevékenységem is úgy indult, hogy építettem egy házat, amelyben egy autószerelő műhely is helyet kapott. Mindez 2009-ben történt, amikor már rendőrként dolgoztam. Mégpedig azért, mert nagyon érdekelt a helyszínelés. Érdekelt az apró nyomok utáni kutatás, a helyszín. Ahol észre kell venni, ahol meg kell találni, ahol nagyon precíznek kell lenni, ahol gyorsan kell gondolkodni, mert ha valamit elront az ember, azt nem tudja később helyrehozni. Egy helyszín csak egyszer kínálja a lehetőségeket.

Amikor 1999-ben rendőrnek állt, lemezgyűjteményét és lemezjátszóját is eladta, nem volt ideje még zenét hallgatni sem. Lényegében akkor szabadult meg mindezektől, amikor a világ az analóg eszközök helyett a digitálisak felé fordult. Bakelitlemezeit, lemezjátszóját, filmes fényképezőgépét fillérekért kínálta eladásra mindenki. Hogy ezt jól tették-e, arról David Sax, egy kanadai tényfeltáró újságíró írt könyvet Az analóg bosszúja címmel. Ezt a könyvet a főtörzszászlós nagy élvezettel forgatta, és a tanulságát megszívlelve elkezdte mind jobban becsülni a „kézműves fotózást”, azaz a filmes fényképezést, a korábban lesajnált bakelitlemezeket. Újra elkezdte gyűjteni azokat, mégpedig komoly célt tűzött maga elé. A Rolling Stone magazin kiadott egy könyvet, amelyben összegyűjtötték a világ ötszáz legjobb lemezéről szóló információkat, ő pedig úgy döntött, mind az ötszázat beszerzi. Ám gyakorta megesett, hogy a gyűjtők csak pakkokban adták el a lemezeiket, és ha meg akarta szerezni azt a kettőt, ami kellett neki, az egész kollekciót meg kellett vennie. Gyűltek a lemezek ismét.

– A bűnügyi technikusi munkából adódóan bejött az életembe a fotózás is – folytatja a történetet. – Közben egyre erősebben motoszkált bennem David Sax könyvének legfőbb gondolata, mely szerint minél jobban gyorsul a világ, az embereknek annál nagyobb igényük lesz a visszalassulásra. Érleltem ezt a gondolatot, közben azt láttam, hogy valóban növekedni kezd az analóg piac. Körülnéztem, és mivel a fekete-fehér fotópapír és film, illetve az előhívásukhoz használható vegyszerek gyártásával foglalkozó FORTE-gyár jogutód nélkül szűnt meg, tizenöt évig a márkaneve is kallódott, így megszereztem, ha tetszik: megmentettem. Végül 2023-ban kibéreltem egy kis boltot Vác központjában. Először fotósüzletet akartam csinálni, saját magam felújítottam, majd szabadidőmben elkezdtem analóg fotózáshoz szükséges anyagokat árulni: filmet, fotópapírt, vegyszereket. És akkor arra gondoltam, hogy a világ legjobb lemezeit vadászva összegyűlt egy halom bakelit, azokat is árulnom kellene a boltban. Nem lehet az nagyon bonyolult történet. Dolgoztam diszkóban, nem ijedek meg a lemezektől, a lemezjátszóktól és a kábelektől, a stílusokkal is tisztában voltam, ráadásul akkor már bezártam az autószerelő műhelyt. Megtöltöttem a boltot bakelitlemezekkel, fotós szakkönyvekkel, és ha már a vevők sorra jöttek bakelitlemezt venni, szerettek volna lemezjátszót is. Így aztán bővült a kínálat lemezjátszókkal, kazettás magnókkal, néhány hifieszközzel, aztán persze kazettákkal, DVD-filmekkel. És bővültek a szolgáltatások is: analóg film- és hangfelvételek, valamint korabeli fotónegatívok digitalizálása, nem mindig makulátlan állapotban lévő filmnegatívok hívása, papírképek kidolgozása. Nála még lehet kapni magnó-, VHS-kazettát, szinte mindent, amit az emberek fele idejétmúltnak tart, a másik fele megint rajong érte.

Mert a rajongás nem vész el, csak néha átalakul.

T. Z.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA