Csalófogás drámai fejleménnyel
Szokványosnak mondható online csalásként indult, emberkereskedelem gyanújával végződött a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság (NVMRFK) Gazdaságvédelmi Alosztály Kiberstratégiai Csoport nyomozása. Mészáros Marcell százados, kiemelt főnyomozó számolt be a döbbenetes bűnügyről.

Internetes hirdetéssel kezdődött: olcsó autót, fűnyírót, elektronikai cikkeket kínáltak. A vevők gyorsan fizettek, hiszen az ajánlatok túl jónak tűntek ahhoz, hogy sokáig elérhetők maradjanak. De nem is maradtak. Nem azért, mert valaki lecsapott rájuk, hanem mert egyszerűen sosem léteztek. Több csalódott vásárló tett feljelentést a rendőrségen, miután a kifizetett termékek sosem érkeztek meg, és a hirdetők is felszívódtak. Ráadásul a banknak is feltűntek a gyanús tranzakciók. Ők is bejelentették.
– Öt ember került a látókörünkbe, akikről kiderült, hogy tudatosan olyan termékeket hirdettek meg, amelyek nem is voltak a birtokukban – kezdi Mészáros Marcell százados, az NVMRFK Gazdaságvédelmi Alosztály Kiberstratégiai Csoport kiemelt főnyomozója. – A kárösszeg elérte a 300 ezer forintot. Márciusban kutatást tartottunk az egyik gyanúsított lakásán.
És ott történt az, amire senki sem számított.
– Az egyik melléképületben egy idős férfit találtunk egy sötét, elhanyagolt szobában. Zavart volt, és láthatóan kiszolgáltatott helyzetben élt – mondja a százados. – Mint kiderült, egy hajléktalanszállóról hozták el korábban „szívességből”. Ám ennek a „szívességnek” ára volt: elvették a nyugdíját, dolgoznia kellett a ház körül, és arra kényszerítették, hogy nyisson egy bankszámlát, ahová az internetes csalásokból származó pénzek érkeztek. A férfinak nem volt hova mennie, ezért tűrte el a rossz bánásmódot.
A rendőrök azonnal elhozták onnan a sértettet, és két férfi ellen emberkereskedelem miatt is eljárás indult.
A rendőrök végül K. R. Márkot (25) és K. Antalt (53) emberkereskedelemmel gyanúsították meg, a bíróság április 30-án elrendelte letartóztatásukat. Továbbá K. Kevin Szebasztián (22) letartóztatását szabálysértési és kisebb értékre elkövetett csalás bűntette miatt március 29-én rendelték el. G. A. Lászlónét (43), V. F. Amandát (20), Ny. Józsefet (77) és V. Kálmánt (29) pénzmosással gyanúsítják.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ