Csecsemőringatás egyenruhában
Július 25-én, a nyári kánikulában nem mindennapi jelenet zajlott le a X. kerület egyik forgalmas útszakaszán. Egy lerobbant autó mellett egy kétségbeesett család próbált megoldást találni lerobbant járművükre, a segítség pedig két egyenruhás képében érkezett.

A nyári hőség elviselhetetlenül perzselte az aszfaltot azon a délutánon, amikor egy család kocsija egyszer csak leállt az út közepén. A céljuk az lett volna, hogy visszavigyék a néhány napja vett járművet az autókereskedésbe, de odáig már nem jutottak el. A család helyzete amúgy sem volt egyszerű: az édesapa mozgáskorlátozott, kerekesszékes, és a kocsi hátsó ülésén gőgicséltek egyéves ikerbabáik is.
Szerencsére éppen arra járőrözött Lajosné Pongrácz Cseperke törzsőrmester és Engel Ernő főtörzsőrmester, akik azonnal félreálltak.
– A kocsinak nyitva volt a motorházteteje és a csomagtartója – meséli Ernő. – Egy nő állt mögötte, kétségbeesetten telefonálgatott. Láttuk, hogy bajban vannak, ezért a járőrkocsival mögéjük álltunk, kiszálltunk, és megkérdeztük, tudunk-e valamiben segíteni. Kiderült, a család néhány napja vette az autót, ami műszaki hibás lett, és vissza akarták vinni. Ám a kocsi leállt, többé nem indult. Az anyuka épp az autókereskedővel egyeztetett telefonon, ám ők elhatárolódtak bármilyen megegyezéstől.
A kisbabák nyűgösek voltak, a hőség egyre csak fokozódott, a helyzet pedig percről percre nehezebbé vált. Az anyuka még egy közösségi oldalon is segítséget kért, és nem kellett sokat várni, volt, aki vizet hozott, más pedig pelenkázási lehetőséget ajánlott fel az önkormányzat épületében. A rendőrök sem tétlenkedtek, azonnal cselekedtek.
– A kicsiket az anyukával együtt beültettük a klímás szolgálati autóba, nehogy hőgutát kapjanak – idézi fel Cseperke. – Aztán, amíg az anya telefonon intézkedett, ölembe vettem a kislányt, Ernő pedig a kisfiút. Később, amikor kicsit nyűgös lett, kiszálltam vele, és a karomban altattam el a picit.
A zsaruk rutinosan bántak a kicsikkel, nem először kerültek hasonló helyzetbe.
– Nemrég egy balesetet szenvedett anyuka két kisgyermekére vigyáztunk, amíg őt ellátták – magyarázza a törzsőrmester. – Felkészültünk az ilyen helyzetekre is. Nálam mindig van valami apróság a kicsiknek. Akkor például egy karkötővel foglaltam le a kislányt.
A főtörzsőrmester, bár még nincs saját gyermeke, szintén remekül helytállt.
– Nagyon aranyos volt a kisfiú. Megetettem, játszottam vele, és össze is haverkodtunk. Egy idő után hozzám bújt, és rátette kis fejét a vállamra – mondja mosolyogva.
Közben a rendőrök autómentőt is próbáltak keresni, és végig a család mellett maradtak, amíg meg nem érkezett az apa testvére. Segítettek átpakolni a kocsijába, és csak akkor indultak tovább, amikor megbizonyosodtak arról, hogy minden rendben van. A lerobbant autót végül elszállították, a babák pedig már mélyen aludtak, talán még azt sem tudták, hogy életük első rendőrautós kalandján vannak túl.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG