Dobogós debütálás
Első alkalommal indult a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata a rendőrségi Pump and Row pontszerző versenyen, és rögtön a dobogó harmadik fokára állhatott az országos mezőnyben. Simon Kolos főtörzszászlós pedig aranyéremig húzta-nyomta a vasat.
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrumában rendezték meg a Pump and Row országos bajnokságot, amelyen a versenyzők fekvenyomásban és evezőgépen mérték össze erejüket és állóképességüket.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapatának összeállítását egy házi bajnokság előzte meg, amelyen a legjobb formában lévők vívták ki a részvétel lehetőségét. Így Simon Kolos főtörzszászlós, Bugnits Richárd őrnagy, Dóberné Csóbor Katalin százados, Lakesz Vivien hadnagy és Cséber Benjamin százados vett részt a megmérettetésen. A tudatos felkészülés sikerre vitte őket, hiszen a zalaiak a 12 induló csapat közül összesítésben a harmadik helyet szerezték meg, és az egyéniben elért eredményeik is figyelemre méltók.
A legjobban Simon Kolos örülhetett, aki korosztályában egészen az aranyéremig nyomta fel magát. Nem ismeretlen számára a kihívás, hiszen több mint két évtizede szolgál a rendőrségnél, jelenleg a közterületi támogató alosztály csoportparancsnoka. Munkája izgalmakkal teli, akciódús: bűnelkövetők elfogásában vesz részt, kiemelt rendezvények biztosításában dolgozik, emellett az intézkedéstaktikai képzésekben is szerepet vállal.
– A sport nálam mindig jelen volt, jóval több ez, mint hobbi. Ha fizikailag rendben vagyok, a munkámban is jobban tudok teljesíteni. Ez feltölt engem. Szeretek futni a természetben, emellett hetente három-négy alkalommal funkcionális edzéseket végzek, ezzel tartom magam formában. A küzdősport sem áll messze tőlem, több mint tíz évig Muay Thai bokszoltam, később a dinamikus sportlövészetben találtam magamra. 2024-ben a nemzetközi szövetség, az IDPA egyik kategóriájában Európa-bajnoki aranyérmet szereztem – mondta a főtörzszászlós.
Nem csak saját eredményei mutatják a sport iránti elkötelezettségét. Kollégájával közösen alapította meg a Rendvédelmi Szituációs Lövész Sportegyesületet, amelynek keretében civilek és rendőrök egyaránt megtanulhatják a biztonságos fegyverkezelést, sőt versenyekre is felkészítik őket.
A Pump and Row bajnokságon két feladat várt a résztvevőkre. Fekvenyomásban a saját testsúlyuk 80 százalékával kellett minél több ismétlést végrehajtani, majd 1500 métert kellett evezni a lehető legrövidebb idő alatt.
– Azért is különleges ez a verseny, mert egyszerre kell erősnek és gyorsnak lenni. Nem elég csak izomból megoldani, kell hozzá állóképesség és jó tempóérzék is. Mindkettőre készülni kellett, mert csak így lehet jó eredményt elérni. Nekem 77,5 kilogrammal 37 ismétlést sikerült teljesítenem, az evezést pedig 4 perc 58 másodperc alatt zártam – emlékezett vissza a csoportparancsnok.
A kétgyermekes édesapa hangsúlyozta, hogy sikereihez elengedhetetlen a családi háttér. Nagyon hálás párjának, aki mindenben támogatja. Nélküle nehéz lenne egyszerre helytállni a munkában, otthon és a sportban is.
A zalai csapat teljesítménye jól példázza, hogy az elszántság, az összetartás és a tudatos felkészülés meghozza az eredményt. Az első versenyükön szerzett bronzérem pedig nemcsak szép siker, hanem egy lendületes folytatás ígérete is.
SZNOPEK VERONIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG