– Segélyhívó központ, jó napot kívánok! Miben segíthetek?

– Halló! Anyu összeesett.

– Hol van az anyukád? Mi a cím? Honnan telefonálasz?

– (…) utca 16.

– És melyik település?

– (…)

– Oda tudod adni felnőttnek a telefont?

– Igen.

– Akkor légy szíves!

– Anya! Anyaaa! Nem tudom.

– Hány éves vagy?

– Öt.

– Hogy hívnak?

– Dojcsák Zalán.

– És akkor mi van édesanyáddal?

– Összeesett. Fekszik a földön.

– Kapcsolok mentőt, légy szíves, tartsd a telefont tovább, jó?

– Oké!

A fenti párbeszéd egy hívás abból az évi 4,5–5 millióból, ami a 2014 óta a Miskolcon és Szombathelyen működő segélyhívó központok valamelyikébe fut be. Hatalmas szám ez, és még akkor is tekintélyes, ha a hívások fele semmiféle beavatkozást nem igényel, a betelefonálók vagy véletlenül hívták a 112-t, vagy olyan kérdéssel, amely nem rájuk tartozik, esetleg kimondottan rossz szándékkal, szórakozásból.

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az utóbbi hívástípus számát csökkentsük – mondja Hablicsek Nikoletta ezredes, az ORFK rendészeti főigazgatóság ügyeleti főosztály vezetője. – Kommunikációs eszközökkel, kisfilmekkel, sőt, az oktatási intézményekben ma már kötelező tananyag, hogy miképpen kell használni a központi segélyhívó telefonszámát, mindezek ellenére még mindig sok a rossz szándékú vagy téves hívás. Hangsúlyt fektetünk arra is, hogy valamennyi korosztály életkori sajátosságait figyelembe véve oktassuk ezeket az ismereteket, így az iskolásoknak, óvodásoknak is igyekszünk a legpontosabban elmagyarázni, hogy mikor kell hívni a 112- t, a hívásfogadóval milyen információkat kell megosztani, egyáltalán: hogyan kell segítséget kérni. A mai ünnepségen, a Mi kis hőseink programon hét olyan kisgyereket jutalmazunk meg, akik olyan helyzetben hívták a 112-es számot, amikor valamelyik hozzátartozójuk rosszul lett, és később a mentősök úgy nyilatkoztak, hogy ezek valóban életmentő segélyhívások voltak.

A bevezetőben leírt párbeszéd is egyike volt ezeknek az életmentő hívásoknak, ráadásul a telefonáló az eset idején mindössze ötéves volt, neki az óvodapedagógusok, a szülei, rokonai tanították meg, hogyan kell segítséget kérnie. Írni, olvasni még nem tudott, életet menteni igen. Talpraesett volt, és pontosan azt tette, amit kellett. Hablicsek Nikoletta szerint egyébként valamennyi gyerek rendkívül ügyes volt, akadt köztük olyan is, aki a konferenciabeszélgetésbe bekapcsolt mentőst profi módon irányította a házukhoz, de még olyan is, aki a mentős utasításait követve stabil oldalfekvésbe helyezte a beteget.

Ezeket a gyerekeket később meghívták az ország különböző részeiből, vagy fel is keresték a rendőrség munkatársai, és személyesen köszönték meg nekik, amit tettek, ezúttal pedig a Nemzetközi Oktatási Központban (NOK) tiszteletbeli rendőrré avatták őket. Részt vehettek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodától érkezett kutyavezetők bemutatóján, és játszhattak a NOK tornatermében, kipróbálhatták a falmászást, és hát persze: bátor gyerekeknek bátor programokat kell kínálni.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN