Emléktárgyakkal is szolgál
Nappal főelőadóként tevékenykedik, este pedig epoxigyantát kever. Dormán Kálmán főhadnagy évtizedek óta a rendőrségnél szolgál, de kettős életet él: szolgálat után saját, épülő vállalkozásában egyedi ajándéktárgyakat készít epoxigyantából. A végeredmény: emlékek, amelyeket örökre gyantába zár.
A fegyveres hivatás végigkísérte gyerekkorát. A családban már korábban is volt katona, bátyja pedig szintén rendőr, így természetesnek tűnt számára, hogy ő is ezt az utat választja. A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola után a XVI. Kerületi Rendőrkapitányságon kezdte pályáját 2008-ban, majd 2010-től 2024 végéig a Készenléti Rendőrség (KR) szombathelyi egységénél szolgált. Idén januártól a Szombathelyi Rendőrkapitányág Közrendvédelmi Osztály főelőadójaként dolgozik.
A szakmai alapokat a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött években szerezte, ahogy ő fogalmaz: „nem bántam meg, fiatalon élveztem is”.
– A mai napig emlékszem az első nagy élményemre – meséli a főhadnagy. – Még tanulóként vettem részt egy elfogásban. Egy éjszakai körzeti megbízotti szolgálat alatt vettük észre, hogy nyitva áll az iskola kapuja, pedig korábban zárva volt. A mentorommal benéztünk az iskola szomszédságában álló családi ház udvarára, és a nyitott ablaknál megláttuk az előkészített holmikat. Ezután elbújtunk, és megvártuk, míg a tolvaj visszatér. Elkaptuk, ráadásul én fogtam le – ritka élmény tanulóként. Meghatározó volt.
A KR-nél pedig olyan eseményekre emlékezhet, mint a vörösiszap-katasztrófa, a miskolci árvíz, kiemelt meccsbiztosítások és tüntetések. Közben, 2017-ben diplomát szerzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közrendvédelmi szakán.
Néhány éve kezdett foglalkozni epoxigyantával. Eredetileg a feleségével akartak közösen belevágni, de végül csak ő ment el a tanfolyamra, és teljesen beleszeretett. Gyerekkorától rajzolt, barkácsolt, így nem állt messze tőle az alkotás. Pár évig csak érlelődött benne a gondolat, majd komolyabban is belevágott.
– Kezdetben kínálótálcákat, süteményestányérokat, poháralátéteket és órákat készítettem. Később jött az ötlet: mi lenne, ha hűtőmágnest csinálnék esküvőkre, pedagógusnapra, családi ajándéknak? Innen már egyenes út vezetett a személyre szabott, egyedi emléktárgyakig. A folyamat nagy része a fantázián múlik, a megrendelők sokszor csak sejtik, mit szeretnének, viszont kevés a konkrétum. Amikor megmutatok egy mintát, megbeszéljük, milyen legyen. Készítés közben is küldök képet, mert utólag már nem lehet módosítani. A gyantába időnként szárított virág, felirat vagy apró kiegészítő kerül, amelyet akár egy hozzá illő állványon is el lehet helyezni.
Kedvenc munkái közt szerepelnek a tengerparti esküvőkre szánt hűtőmágnesek, amelyek a tengeri hatást utánozzák, illetve azok a virágcsokrok, amelyeket átlátszó gyantatömbbe önt, így örökre megmarad a virág. Eleinte csak ismerősöket lepett meg apró ajándékokkal. Aztán elindította közösségi oldalát, és feltöltötte az első képeket. Ma már havonta három-négy megrendelést teljesít, hivatalosan is másodállásban. Egy munka nagyjából négy hétig tart, a gyanta keverésétől a rétegzésen át a végső díszítésig.
– Idő, türelem és teljes nyugalom kell hozzá – mondja. – Két kisgyerek mellett ez nem mindig egyszerű. A feleségem támogatása nélkül nem menne. Nagyon precíz munkát igényel. Miután a gyantát kikeverem, körülbelül 40 percem van vele dolgozni, 12 óra múlva jöhet a következő réteg, majd a szöveg, sablon, kiegészítők. Szeretem csinálni, teljesen kikapcsol egy hosszú nap után. És egyre több a megrendelés is. Sokszor mondják, hogy élőben szebb, mint képen.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG