Emlékversennyel tisztelegtek

2026. 02. 03., k - 12:00
Zsaru Magazin

Rendészeti emlékversennyel tisztelegtek Baumann Péter posztumusz főhadnagy előtt egykori iskolájában Mátészalkán. Az MSZC Gépészeti Technikum és Kollégiumban kilenc iskola rendészeti tagozatos csapatai mérték össze tudásukat.

– A mindig vidám és segítőkész Baumann Péter emléke és személyisége tovább él az iskola falai között, kiemelten fontos feladatunk, hogy áldozatkészségét példaként állítsuk az utókor elé – mondta megnyitóbeszédében Fejér Gábor Zoltán, az iskola igazgatója. Majd dr. Hanusi Péter polgármester sok sikert kívánt az immár hagyománnyá vált verseny résztvevőinek, és bejelentette, a 2023. január 12-én, Budapesten hősi halált halt rendőr emlékére a város szobrot avat.

A rendészeti témájú versenyen kilenc iskola rendészeti tagozatos csapata mérte össze tudását és erejét elméleti teszt kitöltésével, valamint több helyszínen szervezett gyakorlati foglalkozásokon. A diákoknak számot kellett adniuk fizikai állóképességükről sorverseny keretében, ahogy bemutatták elsősegélynyújtó tudásukat vagy épp egy elképzelt bűnügyi helyszínen kutathattak nyomok után. A fiatalok körében nagy sikere volt a légpuskalövészetnek, valamint annak a feladatnak is, amelynél a szabályzatnak megfelelő módon kellett felöltöztetniük rendőrségi egyenruhába egy próbababát.

A versenyt megtekintette Baumann Péter családja mellett a Szolgálat-Teljesítés Közben Alapítvány vezetősége, és a rendezvényre kitelepült a ZoNa Alapítvány is. Mindkét szervezet kiemelt célja a rendvédelmi dolgozók, különös tekintettel a szolgálatteljesítés közben megsebesült, elhunyt rendőrök és családtagjaik támogatása.

Az emlékezés keretében helyezte el koszorúját Baumann Péter sírjánál Jáger István ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője, aki elmondta, beosztottja után máig pótolhatatlan űr maradt a kapitányságon.

A II. Baumann Péter Emlékverseny első helyezettje a Mátészalkai SZC Gépészeti Technikum és Kollégium csapata lett, míg a második helyen a Mátészalkai SZC Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium rendészeti szakos tanulói végeztek. A dobogó legalsó fokára az Északi Agrárszakképzési Centrum Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai állhattak fel. A csapatok egy-egy emléktárgyat, valamint ajándékcsomagokat vehettek át.

A kiélezett, ám sportszerű és jó hangulatban zajló versenyt pályára irányító foglalkozások, a Szabolcs-Szatmár -Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Oktatási és Kiképzési Alosztálya általi toborzópont és szabadulószoba színesítette.

A verseny lebonyolításában az említett Kiképzési Alosztály, valamint a Mátészalkai Rendőrkapitányság és a Miskolci Rendvédelmi Technikum tisztjei segítettek.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ


Kapcsolódó oldalak