Tornai Tünde századossal, a Várpalotai Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályvezetőjével kapcsolatban legutóbb zsaroló szexmunkásokról írtunk, a nemrég lebukott három lány története olyan komolynak tűnik, hogy alighanem országos üggyé válik rövidesen. Márpedig akinek az élet iszapos mélyére kell merülnie, annak szüksége van feltöltődésre, kikapcsolódásra is. Nos, Tornai Tünde számára az éneklés, a zene jelenti mindezt. Azt mondja, a zenét autodidakta módon tanulta, nem járt zeneiskolába. Viszont édesapja több hangszeren is kitűnően játszik, nagyon jól zongorázik, gitározik, hegedül és dobol. Dolgozott zenészként is, ma már leginkább fiatalokat tanít a hangok gyönyörűségére. Csoda-e, ha saját lánya már az iskolai ünnepségeken is a színpadon állt, és első elemistaként, hatévesen is énekelt a tisztelt publikumnak.

– Borsod megyében nőttem fel, később Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe vitt az utam, ahol közel húsz évig éltem – mondja. – A pályámat pedagógusként kezdtem, és azon a területen nagy hasznát vettem zenei ismereteimnek. Szerintem a legjobb nevelési eszköz volt, a gyerekek is szerették.

Kérdezzük, nem akart-e énekesnő lenni, de a szüleitől elhangzott a klasszikus mondat: előbb tanuljon valamit, legyen a kezében egy szakma, és a zene maradjon meg örömnek! Egy gyerekkori barátjával közel tizenkét évig járták az országot, esküvőkön, bálokon, jótékonysági rendezvényeken léptek fel. Már jó ideje rendőrként dolgozott, amikor jelentkezett a Magyar Rendőrség Zenekarának felhívására, énekesnőt kerestek. Elküldött egy hanganyagot – nem sokkal később meghívták az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai központjába, ahol a rendőrnapon mutatkozhatott be. Nem is kis sikerrel énekelte el Cserháti Zsuzsa Boldogság, gyere haza! című számát. Maga Dékány Balázs dandártábornok, Veszprém vármegye rendőrfőkapitánya is meglepődött, ő sem tudta, hogy kolléganője kitűnően énekel. Azóta különféle rendőrségi rendezvényekre hívja fellépni.

– Tavaly volt egy nagyon szép rendőrnapi produkciónk – említi Tornai Tünde. – Gyulafirátóti lakásotthonban élő, korábban bántalmazott, testi-lelki fájdalmakkal élő lányokkal léptem fel. Hetente kétszer próbáltunk, felemelő volt. Többször énekeltem már fel a Magyar Rendőrség Zenekarával, saját együttesem nincs, mert barátom, zenésztársam betegsége miatt most megszakadt a közös utunk. Annak azért örülök, hogy most Veszprém megyében valósul meg a gyerekkori elképzelésem: a rendőrség és a zene egy helyen van jelen az életemben. Legutóbb október 23-án álltam színpadra, a Koncz Zsuzsa-féle Ha én rózsa volnék című dalt énekeltem – utoljára tízévesen adtam elő ugyanezt egy szoboravatáson. Kicsit nosztalgikus, kicsit sorsszerű pillanat volt. És hogy milyen stílusban énekelek? Ezt nehéz kategorizálni. Mindent meghallgatok és szeretek a poptól a lírai dalokig. Cserháti Zsuzsa stílusa nagyon közel áll hozzám – a zeneisége, az érzelmi mélysége. Sokan hasonlítják az övéhez a hangomat, ami mindig meghat, miközben persze jól tudom, a nyomába sem érhetek. Nekem a zene nagyon fontos: szabadság. Kapcsolódás. Lélek.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ