Április 14-én délután idős nő tárcsázta a segélyhívót, és kétségbeesetten panaszolta el, hogy a konyhájuk lángol, méghozzá olyan intenzitással, hogy csak a férje tudott kimenekülni a házból.

– Harmadmagammal voltam a Gárdonyi Rendőrkapitányság eligazító helyiségében, amikor egyszerre szólaltak meg rádió adó-vevőink. A tevékenységirányító ügyeletese riadóztatott, és egy perccel később már mindhárman a szolgálati autóban ültünk – idézte fel Hersics Patrícia őrmester, a Gárdonyi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály megbízott járőrparancsnoka, aki Préda István főtörzszászlóssal, a közrendvédelmi osztály szolgálatparancsnokával és Jankovics Viktor főtörzsőrmesterrel, Gárdony és Zichyújfalu körzeti megbízottjával sietett az agárdi tűzesethez. – Útközben a tevékenységirányító arról tájékoztatott, hogy Vancsura Róbert főtörzsőrmester közelebb van, és már ő is útnak indult, valószínűleg előttünk fog odaérni, és ez így is történt, de csak két perccel előzött meg minket.

– Ahogy hallottam a rádióforgalmazást, rögtön szóltam a tevékenységirányítónak, hogy két percre vagyok a háztól, és már el is indultam oda – vette át a szót Vancsura Róbert főtörzsőrmester, a Gárdonyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztály baleseti helyszínelője, aki épp forgalom-ellenőrzést végzett a Fejér vármegyei város agárdi részén. – Négy-öt ember állt a ház előtt, amelynek nyitott földszinti bejárati, illetve emeleti erkélyajtajából sűrű füst ömlött kifelé. A kertben egy idős férfi sokkos állapotban ült egy fatuskón, de azt is rögtön felismertem, hogy idős nő toporgott a széles erkély sarkában, a fal felé fordulva. A köhögéséből hallottam, hogy szenvedett a levegővétellel. Kiáltottam neki, próbáltam nyugtatni, hogy rendőr vagyok, és pillanatokon belül lehozzuk onnan, de annyira megrémült, hogy nem tudott megszólalni. Úgy ítéltem meg, egy 4-5 méter magas létrára lenne szükség, ezért megkérdeztem a ház előtt tartózkodó szomszédokat, van-e valamelyiküknek ilyen létrája. Egy férfi jelezte, hogy a garázsában van egy kitolható létra, és sietve el is indult érte. Mire tájékoztattam a helyzetről a tevékenységirányítót, a férfi megérkezett a létrával, és a kollegák is ekkor futottak be. Már a sziréna hangjából hallottuk, hogy közelednek.

Szirénák a távolból is hallatszottak, mert már csak néhány kilométerre volt két mentő- és két tűzoltóautó, de mentőhelikopter is közelített.

– Szolgálatparancsnok lévén meghatároztam, hogy Robi és Viktor létrán menjenek fel a néniért, jómagam pedig Pattival elzártuk a gázt és a villanyt, majd a földszinti, nyitott bejárati ajtón keresztül kíséreltünk meg az emeletre jutni – vázolta Préda István, és hozzátette, hogy bár a helyszínelő kollegával még nem vettek részt közös gyakorlaton, vele is olajozottan együttműködtek, és szavak nélkül is értették egymást. – A bejárati ajtóhoz érve azt terveztük, veszünk egy mély levegőt, és felmegyünk a lépcsőn, de egy próbálkozást követően erről lemondtunk. A konyha felől kifelé zúduló füst annyira sűrű volt, hogy zseblámpával sem láttunk az orrunknál tovább, és annyira csípte a szemünket, hogy hunyorogva sem tudtuk nyitva tartani.

– Azt gondoltuk, ha megpillantjuk a felfelé vezető lépcsőt, akkor lélegzet-visszafojtva, behunyt szemmel fel tudnánk jutni rajta, de mintha forró falnak mentünk volna – tette hozzá Hersics Patrícia. – Ráadásul abban a pillanatban kiáltott le Robi az emeletről, hogy behajtotta az erkélyajtót, ami azt jelentette, hogy az emeleti szoba füstkatlanná változott.

Elsőként Vancsura Róbert lépett az erkélyre, Jankovics Viktor a létrán állt készenlétben.

– Miközben átléptem a faberakásos korláton, és az erkélyajtót betoltam, hogy a füst ne legyen annyira elviselhetetlen, azt kérdeztem a nénitől, hogy meg tud-e tenni pár lépést – magyarázta Vancsura Róbert. – A szomszédoktól megtudtam, hogy mozgáskorlátozott, és mondta is, hogy „nem nagyon tudok menni”. A hangja remegett, még mindig sokkos állapotban volt, de jó fejleménynek értékeltem, hogy legalább megszólalt. Átkaroltam, óvatosan megfordítottam, és ekkor azt mondta, hogy a korláton biztosan nem fog tudni átlépni. Igyekeztem megnyugtatni, hogy erre nem is lesz szükség. Át fogom emelni, és ezt is tettem.

– Ahogy Robi a hóna alá nyúlva megemelte, a bal kezemmel erősen átkaroltam a derekát, a jobbal pedig áthúztam a lábát. Be volt feszülve, de próbált együttműködni, és éreznie is kellett, hogy segíteni akarunk rajta – emlékezett Jankovics Viktor. – Miközben Robi tartotta, rátettem a lábfejét a létrára, a hátát pedig támasztottam a mellkasommal. Robi két fok után elengedte, de innen már nem volt messze a talaj, és biztonsággal le tudtam támogatni. Közösen mentünk át vele a szomszéd kertbe, ahol kikészítettek neki egy széket, és útközben elmondta, hogy a konyhabútor kapott lángra, és csak ketten voltak otthon. Ezt közöltem a tűzoltókkal, akik ekkor rohantak a tömlőkkel a házba.

A katasztrófavédők percek alatt eloltották a tüzet, amelyet a sparhelten felejtett serpenyő, illetve a benne lévő olaj okozott, de szerencsére nem terjedt át más helyiségre. A mentősök megfigyelésre kórházba vitték az idős házaspárt.

– Ezt a gyors és szerencsés kimenetelű intézkedést tulajdonképpen Németh Roland főtörzszászlós, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjának ügyeletese irányította, miközben a társszervek és az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeletének is jelentett – mondta Préda István, de azt sem hallgatta el, hogy a tűzoltók megdicsérték a négy életmentő rendőr helytállását. – Az idős házaspár gyermeke mindannyiunknak megköszönte az intézkedést, és így tudtuk meg, hogy egy kollega édesanyján segítettünk.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG